|
|
|
|
MSZP - szovjet tv, rádió
|
Szántó András, az MTI tudósítója jelenti:
Moszkva, 1989. október 9. hétfő (MTI-tud) - A Magyar Szocialista Párt programnyilatkozata szerint marxista eszmeiségű párt, amely a tömegek pártjaként akar tevékenykedni. Ezzel indította hétfői budapesti tudósítását - elsőként a Vremja nemzetközi hírei között - a szovjet televízió híradója.
Az elfogadott dokumentumok fő gondolatait ismertetve a tudósító azt emelte ki, hogy az MSZP más demokratikus erőkkel összefogva akar a válság leküzdésén munkálkodni. Idézte Szűrös Mátyást, aki a pártnak a közelgő választásokon való versenyképességéről beszélt. A beszámolóból megtudhatták a tv-nézők, hogy a személyi döntések előtt a küldöttek zárt ülésen meghallgatták Nyers Rezsőt, Németh Miklóst, Pozsgay Imrét és Horn Gyulát. Végezetül a tudósító idézte Grósz Károly szavait, amelyekkel a politikus azt indokolta meg, miért nem tud azonosulni az MSZP-vel. A szovjet rádió hétfői tudósításában azt emelte ki, hogy az MSzP békés úton kívánja megteremteni a demokratikus szocializmust a többpártrendszer keretei között kialakuló parlamenti demokráciában. A mind az orosz, mind az idegennyelvű adásokban elhangzott jelentés megemlítette, hogy a párt olyan piacgazdaságot akar megteremteni, amely képes lesz gazdaságilag integrálódni Európába. A magyar külpolitikának - emelte ki a beszámoló - alapeleme marad a Szovjetunióhoz való viszony. +++
1989. október 9., hétfő 20:31
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (10.07-11.13) - Szétesik az aranykalicka
"A Stasi, azaz a rendszer titkosrendőrsége minden családba, minden szögletbe befészkelte magát, állam volt az államban. Olybá tűnt, hogy 1945 után csak a zászlót és a jelszavakat cserélték le Németország keleti részén, a módszerek maradtak."
SZER-hallgató telefonja:
"Tabajdi György Pál vagyok a debreceni tudósító. Ma délelőtt 10 órakor Debrecenben a Főposta épülete előtt tüntetést szervezett a FIDESZ Táncsics Mihály csoportja. A tüntetést azért szervezték, hogy szolidaritásukról biztosítsák azokat a hírlett kézbesítőkett akiket ma reggel arra kényszerítették, hogy az MSZMP kongresszus alkalmából megjelent Népszabadság különkiadást pihenőnapjukon széthordják. A demonstráción résztvevő lelkes csoportot a kezdeményező FIDESZ tagjai a csatlakozó szabaddemokraták, rokonszenvező járókelők, valamint... megszakad."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|