|
|
|
|
Mark Palmer Debrecenben
|
1989. október 5., csütörtök - Mark Palmer, az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövete a Magyar Gazdasági Kamara észak-alföldi bizottságának meghívására csütörtökön Debrecenbe látogatott. Délelőtt a Hazafias Népfront székházában találkozott hat ellenzéki szervezet - az MDF, az SZDSZ, a Kisgazdapárt, a Szociáldemokrata Párt, valamint a Fidesz Táncsics és Gandhi csoportjainak - képviselőivel, akik tájékoztatták tevékenységükről. A nagykövet úgy foglalt állást, hogy a világban jelenleg Magyarországon zajlanak a legjelentősebb folyamatok. Az idő rövidsége miatt azonban több kérdésre nem kapott választ. Így például kíváncsi lett volna arra, vajon Debrecenben hasonló torzsalkodások jellemzik-e az ellenzéki szervezeteket, mint a fővárosban.
Délután a Gazdasági Kamara észak-alföldi bizottságának székházában a régió gazdasági vezetőivel folytatott eszmecserét az Egyesült Államok nagykövete. Elmondta, hogy az amerikai üzletemberek igen élénken érdeklődnek a magyarországi lehetőségek iránt. Jól jellemzi az elmúlt évek folyamatait, hogy akkreditálásakor mindössze nyolc, jelenleg pedig több mint száz amerikai cégnek volt, illetve van magyarországi irodája, és ezek többsége tavaly nyílt meg. Mark Palmer úgy fogalmazott, hogy Magyarországnak nem ajándékokra, hanem a piaci lehetőségek bővítésére, beruházásokra és a menedzserképzés támogatására van szüksége. A nagykövet szerint tovább kell csökkenteni az országot érintő technológiai korlátozásokat is. (MTI)
1989. október 5., csütörtök 18:34
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (10.07-11.13) - Szétesik az aranykalicka
"A Stasi, azaz a rendszer titkosrendőrsége minden családba, minden szögletbe befészkelte magát, állam volt az államban. Olybá tűnt, hogy 1945 után csak a zászlót és a jelszavakat cserélték le Németország keleti részén, a módszerek maradtak."
SZER-hallgató telefonja:
"Tabajdi György Pál vagyok a debreceni tudósító. Ma délelőtt 10 órakor Debrecenben a Főposta épülete előtt tüntetést szervezett a FIDESZ Táncsics Mihály csoportja. A tüntetést azért szervezték, hogy szolidaritásukról biztosítsák azokat a hírlett kézbesítőkett akiket ma reggel arra kényszerítették, hogy az MSZMP kongresszus alkalmából megjelent Népszabadság különkiadást pihenőnapjukon széthordják. A demonstráción résztvevő lelkes csoportot a kezdeményező FIDESZ tagjai a csatlakozó szabaddemokraták, rokonszenvező járókelők, valamint... megszakad."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|