|
|
|
|
MSZP-kongresszus - Esti lead
|
1989. október 8., vasárnap - A Magyar Szocialista Párt kongresszusán vasárnap késő este - több órás szavazási procedúra után - felfüggesztették az új párt alapszabályának vitáját. A részletekbe menő vita érthető, hiszen a tét nagy: a párt alapokmánya szakít a demokratikus centralizmus elvével, s egy igazán demokratikusan szerveződő, a tagság kezdeményezéseire, akaratára építő mozgalom kereteit igyekszik megteremteni. Történt azonban sok minden más is a kongresszuson és környékén, ha nem is mindíg a küldöttek plénuma előtt. Igaz, este már a tanácskozóterembe is behatoltak azok a hírek, amelyek szerint sokan nem fogadják el az MSZMP megszüntetését, illetve hogy további új utódpárt vagy pártok alakulnak. S bár ezeket a híreszteléseket a plenáris ülésen cáfolták, bizonyos megnyilatkozások arra utalnak, hogy a pártmozgalom ismert személyiségei közül többen elégedetlenek a fejleményekkel. Grósz Károly arról nyilatkozott, hogy nem kíván az új párt tagja lenni, Berecz János arról, hogy az MSZMP még nem szünt meg, mert a tagság nem nyilvánította ki akaratát, Ribánszki Róbert pedig arról, hogy elfogadhatatlan a kommunista mozgalom szétverése. A Reformszövetségbe tömörültek ugyanakkor a múlt még erőteljesebb tagadását és még radikálisabb programot követeltek. Pozsgay Imre e törekvések mellé állt, ugyanakkor figyelmeztetett: a mindent vagy semmit jelszavával nem lehet visszahódítani a magyar társadalom jóindulatát. S mivel sok minden az ülésterem falain kívül történt, bent pedig a küldöttek alaposan elmaradtak a munkával a saját magukra szabott időrendhez képest, vasárnap este még nem lehetett felmérni: meddig tart majd a kongresszus, és végülis milyen következményei lesznek a szombaton hozott történelmi döntésnek. (MTI)
1989. október 8., vasárnap 22:53
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - A lázadás (1989.09.11-10.07)
"Már a kongresszus első napján látszott, hogy a valódi események a folyosókon és a színfalak mögött zajlanak le. Pozsgay, Nyers, Németh, Grósz, Berecz lázasan járkáltak fel, s alá, hol egyedül, hol különféle párthíveik körében. A reformisták mindenképpen meg akartak szabadulni a dogmatistáktól, azaz a Grósz-Berecz-szárnytól. Azok viszont nem akartak kívül kerülni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|