|
|
|
|
- Interjú Tőkés Rudolffal - 2. folyt.
|
- Nos, Grósszal az a helyzet, hogy ő egyrészt sajtóban közölte, hogy nem lép be az új pártba, másrészt informálisan közölte többekkel, hogy ő nem is hajlandó belépni akármifajta ellenpártba. A vagyon kérdése, az továbbra is vitatott. Nem kizárható, hogy Bereczék mondjuk ezt majd vitatni fogják - esetleg jogi úton - a vagyon kérdését. Itt az igazi probléma az, hogy a kongresszuson egy nagyon megdöbbentő kisebbség látja azt, hogy a Pozsgay követői nagyon is az országban vannak, és nem inkább a párton belül, és nem képes ez a jelenlegi kongresszus mint választási párt gondolkodni. A tegnapi és a mai beszédekben talán hárman vagy négyen beszéltek arról, hogy mi történik, ha majd választás lesz. Ez a párt nem merte feladni a tömegpárt jellegét. Mindenki fél a pártszakadástól - és ettől abban a tévhitben vannak, hogy egységben van az erő. - De hát ez valami olyan, amit Pozsgay és Németh most már hetek, ha nem hónapok óta - elutasít. Ők már azt mondták régóta, hogy nem egységben van az erő, hanem abban, hogy egy olyan szocialista pártot kell teremteni, amelyik élelsen elhatárolódik a nép szemében a régi MSZMP-től. - Itt a probléma gyakorlatilag a Pozsgay-féle - ha úgy tetszik - humánus retorikában van, mert az a humánus retorika arra kötelezi a Pozsgay-tábort, hogy - ha úgy tetszik - kíméletesen és óvatosan bánjanak még mondjuk az ideológiai ellenéségeikkel is. És ebben az átmeneti állapotban - amíg ők képtelenek megállapítani, hogy valaki valóban az új párt tagja akar lenni vagy nem - így aztán megmarad azok felé az a bizonyos jóindulatú feltételezés, hogy azok végeredményben demokratikus emberek. (folyt.)
1989. október 8., vasárnap
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - A lázadás (1989.09.11-10.07)
"Már a kongresszus első napján látszott, hogy a valódi események a folyosókon és a színfalak mögött zajlanak le. Pozsgay, Nyers, Németh, Grósz, Berecz lázasan járkáltak fel, s alá, hol egyedül, hol különféle párthíveik körében. A reformisták mindenképpen meg akartak szabadulni a dogmatistáktól, azaz a Grósz-Berecz-szárnytól. Azok viszont nem akartak kívül kerülni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|