|
|
|
|
Országgyülési képviselők regionális tanácskozása (2. rész)
|
A vidék érdekei egyébként, mint mondották, azért sem csorbulnak, mert a városokra, falvakra közvetlenül vonatkozó döntéseket éppen a helyi önkormányzat erősitésével, helyben hozzák majd meg. A négy megye képviselői mindezt nem találták eléggé meggyőzőnek, s újabb ellenérveket sorakoztattak fel. Szóltak arról is, hogy a javasolt választási törvény szerint, a függetlenekkel szemben, vitathatatlanul előnyösebb helyzetbe kerülnek a pártok jelöltjei. Felvetették, hogy mért kell a pártonkivüli többségnek felsorakoznia az egyes pártok politikája mögé? Az eldöntetlen vitát, mint a jelen lévő képviselők jelezték, a parlamentben folytatják. Jóval kevesebb ellenvetést váltott ki az alkotmánymódositásra vonatkozó törvényjavaslat. Bár számos észrevétele volt a képviselőknek, ezek azonban, mint Kilényi Géza igazságügyminiszter helyettes rámutatott, elsősorban a törvényjavaslatokban foglaltak megerősitését szolgálták és biztosítékokat kértek megvalósulására. E biztosítékokat azonban, mint hangsúlyozta, a többi törvényjavaslat már tartalmazza. Olyan módositásokat ajánlottak többek között a képviselők, hogy például szögezze le az alkotmány egyértelmüen: pártdelegációk külföldön nem képviselhetik az államot, vagy, hogy a magyar köztársaság nem lehet egy másik ország ideológiai elkötelezettje. Jogosnak találta a miniszterhelyettes azt a javaslatot, hogy az országgyülés önfeloszlatását csak kétharmados többség dönthesse el. Ami a pártok müködésére vonatkozó törvényjavaslatot illeti, akkor meglepő módon egyetlen képviselő sem tett észrevételt. A jelenlévők meghallgatták az MSZMP és az Ellenzéki Kerekasztal képviselőinek egymástól eltérő véleményét, de vita nem alakult ki. A fővárosban tanácskozó négy megye képviselőinek eszmecseréjérén viszont éppen a pártokról szóló törvénytervezet volt a fő témája. Szinte valamennyi hozzászóló kifejtette a véleményét ebben a kérdésben. Többek kifogásolták, hogy nem elég konkrét a pártok munkahelyi működésével kapcsolatos megfogalmazás, nem tudható például az, hogy belefér-e ebbe a munkaidőn kivüli, de gyárkapun belüli politizálás, nem világos a különböző szakmai testületek alakitásával kapcsolatos álláspont sem.(folyt.köv)
1989. október 5., csütörtök 20:20
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - A lázadás (1989.09.11-10.07)
"Már a kongresszus első napján látszott, hogy a valódi események a folyosókon és a színfalak mögött zajlanak le. Pozsgay, Nyers, Németh, Grósz, Berecz lázasan járkáltak fel, s alá, hol egyedül, hol különféle párthíveik körében. A reformisták mindenképpen meg akartak szabadulni a dogmatistáktól, azaz a Grósz-Berecz-szárnytól. Azok viszont nem akartak kívül kerülni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|