|
|
|
|
Lakás és egészség - Tudományos ankét az akadémián
|
1989. október 5., csütörtök - Felülvizsgálják az építési törvényt, lazítják az építési szabályozást, hogy ezáltal is lehetővé tegyék: ki-ki az igényeinek, lehetőségeinek megfelelő lakást építhessen. Deklarálni kívánják, hogy az épített környezet a nemzeti vagyon, a nemzeti kultúra és történelem elidegeníthetetlen része, megóvása és fejlesztése alapvető nemzeti érdek - hangsúlyozta Baráth Etele közlekedési, hírközlési és építésügyi minisztériumi államtitkár csütörtökön, az MTA kongresszusi termében a Lakás és egészség címmel tartott tudományos ankéton.
Az államtitkár elmondta: a minisztérium javasolja, hogy hozzanak létre a lakásépítés technikájának, technológiájának fejlesztését elősegítő háttérintézményt. Kifejtette azt is: hazánkban az utóbbi évtizedekben kialakult rendkívül költségesen kivitelezhető lakásépítési rendszer zsákutcába juttatta az egészséges lakókörnyezet kialakítására irányuló építészeti, településszervezési törekvéseket. Újabban igyekeznek egészséges hajlékot adó, a természettel harmonizáló lakásokat, lakókörnyezetet építeni. Gazdasági kényszer hatására ugyan, de felhagytak a 10 emeletes mamutlakótelepek építésével. Láng István akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára előadásában hangsúlyozta: a lakáskörülmények meghatározzák az ember, a társadalom egészségi állapotát. Erre kevés gondot fordítottak az utóbbi időben, e problémák megoldása új feladatokat ró a tudományos kutatókra. Fontos, hogy a lakosság, a társadalom az eddigieknél nagyobb részt vállaljon a humánusabb lakókörnyezet kialakításában, amiben jelentős szerepet töltenek be a helyi önkormányzatok. A HABITAT Világnap eseményéhez kapcsolódva építészek, egészségügyi- és műszaki-tudományos szakemberek előadásokat tartottak a lakás, az életmód és a társadalom egészségének összefüggéseiről, az épített környezet védelméről, valamint a hazai lakáshelyzetről. (MTI)
1989. október 5., csütörtök 19:05
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - A lázadás (1989.09.11-10.07)
"Már a kongresszus első napján látszott, hogy a valódi események a folyosókon és a színfalak mögött zajlanak le. Pozsgay, Nyers, Németh, Grósz, Berecz lázasan járkáltak fel, s alá, hol egyedül, hol különféle párthíveik körében. A reformisták mindenképpen meg akartak szabadulni a dogmatistáktól, azaz a Grósz-Berecz-szárnytól. Azok viszont nem akartak kívül kerülni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|