|
|
|
|
A Kisgazdapárt Pest megyei szervezetének közgyűlése
|
1989. augusztus 13., vasárnap - Szentendrén tartotta vasárnap tisztújító közgyűlését a Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt Pest megyei szervezete. A Ferences Gimnáziumban a 26 megyei szervezet ezer tagját 60-an képviselték, akik beszámoltak a megyei szervezés eddigi tapasztalatairól, nehézségeiről, és elmondták, miben várnak segítséget az országos vezetőségtől.
A jelölőbizottság megválasztása után a résztvevők tisztségviselőkre, a Kisgazdapárt alkotmánya értelmében megyei elnökre, alelnökre, főtitkárra, titkárokra, a gazdasági ügyekkel foglalkozó pártigazgatóra és a jogi ügyek felügyeletében illetékes főügyészre tettek javaslatokat. A szavazás során Dragon Pált megyei elnökké, Borz Miklóst pedig főtitkárrá választották. A Pest megyei tisztújító közgyűlésen több kérdésben is állást foglaltak. Mint Hardi Péter, a Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt főtitkár-helyettese, egyben szóvivője az MTI-nek elmondotta: egyhangúlag fogadták el, hogy a Kisgazdapárt nem kíván választási szövetséget kötni semmilyen marxista-leninista alapokon működő politikai szervezettel vagy párttal, sem a választások előtt, sem utána. A szóvivő elmondotta, hogy a közgyűlésen tiltakozásukat fejezték ki a termelőszövetkezetek földjeinek kiárusítása ellen. A parasztság nem mondott le arról, hogy a kényszerrel létrehozott tsz-ek földjeit ismét sajátjaként művelje. Reményei csökkennek, ha tulajdonát pénzért árusítják. Állásfoglalásuk szerint a földtulajdon rendezésének egyetlen alapja az 1945-ös földtörvény lehet. Követelik továbbá, hogy a tanácsoknak már eladott tsz-földek fölparcellázását azonnal állítsák le. A mezőgazdasági termékek értékesítésével kapcsolatban Szentendrén is elhangzott, hogy a felvásárlás jelenlegi gyakorlata a kistermelőket elkedvetleníti, a lakosság ellátását nehezíti, ugyanakkor az ügyeskedők meggazdagodására ad lehetőséget. Szóba került a környezetvédelem is. E tekintetben olyan állásfoglalás, pontosabban követelés fogalmazódott meg, hogy az új ipari és mezőgazdasági technológiák bevezetése előtt, még a tervezés időszakában, a beruházó kérje ki és vegye figyelembe az érintett települések párt- és független szervezeteinek véleményét. (MTI)
1989. augusztus 13., vasárnap 18:46
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - A lázadás (1989.09.11-10.07)
"Már a kongresszus első napján látszott, hogy a valódi események a folyosókon és a színfalak mögött zajlanak le. Pozsgay, Nyers, Németh, Grósz, Berecz lázasan járkáltak fel, s alá, hol egyedül, hol különféle párthíveik körében. A reformisták mindenképpen meg akartak szabadulni a dogmatistáktól, azaz a Grósz-Berecz-szárnytól. Azok viszont nem akartak kívül kerülni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|