|
|
|
|
Göncz - japán gazdasági vezetők (1.rész)
|
Marton János, az MTI tudósítója jelenti:
Tokió, 1990. november 13. kedd (MTI-TUD) - Magyarország a
nyugati kapcsolataira, egyben a Szovjetunióban és a keleti országokban
szerzett kereskedelmi ismereteire is szeretne építeni a japánokkal
való kapcsolatépítésben. A japánoktól az ország nem elsősorban
segítséget, hanem olyan beruházásokat kér, amelyek a japán befektetők
számára is fontosak - ezeket a gondolatokat fejtette ki Göncz Árpád
kedden, amikor Tokióban vezető üzletemberekkel találkozott.
A köztársasági elnök a Japán-Magyar Gazdasági Klub vezetőinek, tagjainak, mintegy harminc japán világcég és hitelintézet, kisebb vállalat vezetőinek tartott először rövid bevezető előadást. Ebben elmondta, hogy a vértelen forradalom és a parlamenti választások, a társadalom régi szerkezetének felszámolása után Magyarország most újra fel akarja építeni a piacgazdaságot. - Az első lépéseket megtettük a visszafordíthatatlan demokratizálással. Most a gazdasági rendszerváltás van soron, ami még talán az előbbinél is fontosabb - mondta.
Göncz szólt arról, hogy milyen előnyöket nyújthat a japán vállalkozóknak Magyarország. Azt emelte ki, hogy Magyarország nyitott a Nyugat és a Kelet felé egyaránt. - A nyitottság a tervezett gazdasági rendszer sajátossága - húzta alá -, mert évszázados kapcsolatainkra szeretnénk építeni a nyugati beilleszkedéskor. Ezeket a szálakat szeretnénk újjáéleszteni, ugyanakkor építeni akarunk az elmúlt negyven év alatt a Szovjetunióval és a kelet-európai országokkal kapcsolatban szerzett tapasztalatainkra is. - Ami a nyugati kapcsolatokat illeti, Göncz kifejtette: szeretné, ha Magyarorország három lábon álló gazdasági rendszert építene ki, benne a meghatározó fontosságú Nyugat-Európával, az Egyesült Államokkal, és Japánnal, amelyhez kiemelkedő fontosságú magyar pénzügyi kapcsolatok fűződnek jelenleg is. (folyt.)
1990. november 13., kedd 09:13
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - A lázadás (1989.09.11-10.07)
"Már a kongresszus első napján látszott, hogy a valódi események a folyosókon és a színfalak mögött zajlanak le. Pozsgay, Nyers, Németh, Grósz, Berecz lázasan járkáltak fel, s alá, hol egyedül, hol különféle párthíveik körében. A reformisták mindenképpen meg akartak szabadulni a dogmatistáktól, azaz a Grósz-Berecz-szárnytól. Azok viszont nem akartak kívül kerülni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|