|
 |
 |
 |

MTI-interju Hans-Jochen Vogellal (1.rész)
|

Flesch István, az MTI tudósítója jelenti:
Bonn, 1989. október 4. szerda (MTI-tud) - Küszöbönálló magyarországi látogasom célja, hogy tájékozódjak a fejlődés ottani állásáról, beszéljek a különböző politikai erők képviselőivel, és megvitassak olyan közös elképzeléseket is, amelyek annak a kérdésnek a megválaszolására irányulnak, hogy miként tudnánk a magyarországi reformfolyamatot támogatni és előmozdítani. Ezt hangsúlyozta a Magyar Távirati Iroda bonni tudósítójának adott exkluziv interjújában Hans-Jochen Vogel, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnöke, a párt törvényhozási (Bundestag) csoportjának vezetője.
- Ebből az alkalomból szeretném majd kinyilvánítani a német szociáldemokrácia nagy elismerését mindazért, amit a reformerők magyarországon eddig megvalósítottak, és szívből jövő köszönetet mondani a felelős politikai tényezőknek Budapesten azért a magatartásukért, amelyet - hűen a helsinki alapelvekhez - az NDK-ból az NSZK-ba áttelepülők kérdésében tanusítottak. Arra a kérdésre válaszolva, hogy milyen kapcsolatokat kíván fenntartani az SPD a magyarországi szociáldemokratákkal, a pártelnök megállapította: - Mindenekelőtt azt hangsúlyoznám, hogy a magyar szociáldemokratákkal már hosszabb ideje kapcsolatban állunk, hiszen ők is tagjai a Szocialista Internacionálénak (SI). Az utóbbi hónapokban német szociáldemokraták többször is jártak Magyarországon, így Peter Glotz, Hans Koschnick, Karsten Voigt, és természetesen én is találkozni fogok Magyarországon a szociáldemokratákkal. Kérdés: A magyar kommunisták pénteken kezdődő kongresszusokon - programnyilatkozat-tervezetük tanusága szerint - hitet tesznek majd a demokratikus szocializmus eszméi mellett. Mit jelent ez önnek mint a német szociáldemokraták elnökének és általában a német szociáldemokráciának? Milyen következtetéseket von le ebből a tényből? Válasz: Örömmel tölt el bennünket az a körülmény, hogy a demokratikus szocializmus most már oly mértékben gyakorol vonzerőt, hogy egy olyan párt, amely korábban, a távoli múltban a ,,szociáldemokratizmust,, inkább csak kritikai értelemben használta, jelenleg szintén a demokratikus szocializmus mellett dönt. Ezt pozitív fejleménynek tartom. Mutatja a demokratikus szocializmus erejét, azt, hogy töretlen és gyarapodik, s ez jót fog tenni a magyarországi reformoknak. (folyt.)
1989. október 4., szerda 06:50
|

Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
 |
|
|