|
|
|
|
Lengyelország, Magyarország - brüsszeli visszhang (1.rész)
|
Brüsszel, 1989. augusztus 21. hétfő (MTI-TUD) - Az európai közösség bizottsága, mivel a közösség nem kormányokkal, hanem államokkal áll kapcsolatban, nem adott ki hivatalos nyilatkozatot a lengyelországi eseményekkel kapcsolatban, de szóvivője kötetlen formában üdvözölte a varsói változásokat, amelyek, mint fogalmazott, a demokratizálási folyamat erejéről tanúskodnak.
Roland Dumas, francia külügyminiszter Párizsban az Európai Közösség soros elnökeként is üdvözölte Tadeusz Mazowiecki lengyel miniszterelnökké történt kijelölését. Kifejezte készségét, hogy személyesen látogat el Varsóba a közösség és Lengyelország nemrég kötött megállapodásának aláírására. A Lengyelország és Magyarország demokratizálási erőfeszítéseinek támogatását célzó nyugati segítség összehangolására az Európai Közösség kapott megbízást, és augusztus elsején már szakértői értekezletet tartottak erről Brüsszelben. A lengyel demokratizálási folyamat kibontakozását már messzemenően figyelembe vették a közösség és Varsó július végén kidolgozott megállapodásában is, amely több tekintetben túllép a Budapesttel tavaly szeptemberben aláírt egyezményen. Mindez azonban megelőzte a mostani lengyelországi fordulatot, amely a brüsszeli megfigyelők szerint kétségkívül csak növelni fogja a közösség és a nyugati országok eltökeltségét Lengyelország és az ugyancsak mélyreható politikai változások elébe néző Magyarország átalakulásának támogatására. Ezt tükrözi a belga és a holland reagálás is. Brüsszelben a külügyi szóvivő hangsúlyozta, hogy kormánya kész támogatni az elengedhetetlen lengyel gazdasági reformokat, amelyek a gazdaság talpraállításához és a demokrácia megszilárdításához szükségesek. Mark Eyskens külügyminiszter sok sikert kívánt az új lengyel kormányfőnek. Hans van den Broek holland külügyminiszter azt hangsúlyozta, hogy a Nyugat támogatni kívánja az új kormányfőt a gazdaság újjászervezésének ,,herkulesi feladatában,,. Hozzáfűzte azonban, hogy a pénzügyi segítséget a mélyreható gazdasági és pénzügyi reformok életbe léptetésétől kell függővé tenni. (folyt.)
1989. augusztus 21., hétfő 16:29
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Lengyelország, Magyarország - brüsszeli visszhang (2.rész)
|
,,A felszabadított Lengyelország Gdanskban épül,, (Le Soir), ,,Varsó: egy történelmi miniszterelnök, Lengyelország: A kibontakozás,, (L,Echo de la Bourse), ,,Mazowiecki miniszterelnök: történelmi fordulat Lengyelország számára,, (Groupe vers l,Avenir), ,,A lapok Mazowiecki kezében vannak,, (Le Drapeau Rouge) - ilyen és ehhez hasonló címekkel számoltak be hétfőn a belga lapok a lengyelországi kormányalakításról. A La Libre Belgique kommentárjában igen kényesnek nevezi a lengyelországi egyensúlyt és valóságos kötéltáncos-mutatványnak minősíti a Tadeusz Mazowieckire váró feladatot. Kiemeli, hogy a második világháború óta először fogadta el egy kommunista rendszer, hogy átadja a kormányzást. Mindez a lengyel kommunisták kudarcának látványos beismerése, mivel most be kell látniuk, hogy már a hatalom gyakorlására sem képesek. A lap a legmegdöbbentőbbnek azt nevezi, hogy ilyen kifejletre Moszkva beleegyezésével kerülhetett sor annak ellenére, hogy fennáll a ,,fertőzés,, veszélye. A belga katolikus lap szerint az elkövetkező hónapokban nemcsak azért kell imádkozni, hogy az új lengyel kormány sikerrel járjon, mert ellenkező esetben a különböző konzervatív csoportoknak könnyű dolga lenne a változás értelmetlenségét bizonyítani, de azért is, hogy sikere ne biztasson másokat túlzott sietségre, mert a dolgok megszaladása elkerülhetetlenné tenné Moszkva reakcióját. Tadeusz Mazowieckinek tehát lábujjhegyen kell járnia, a liberalizmust a kommunizmussal való szakítás nélkül kell bátorítania, az életkörülményeket a pénzügyek veszélyeztetése nélkül kell javítania: vagyis a tüzet a vízzel kell házasítania. Kevés politikus akadna, akit csábítana egy ilyen perspektíva... - írja a belga lap. A lengyel események mellett a hétfői belga lapok - hírügynökségi jelentések alapján - nagy terjedelemben foglalkoznak a magyarországi fejleményekkel. A Le Soir és a La Libre Belgique közli az MSZMP programtervezetéről szóló AFP-tudósítást. Az előbbi címe: ,,A magyar KP meakulpázik és ... szocialistává kíván válni ,,. A La Libre Belgique-é: ,,A magyarok a szociáldemokrácia és a kommunizmus között,,. A Le Soir öthasábos tudósításban beszámol az NDK-állampolgárok tömeges Ausztriába szökéséről is.+++
1989. augusztus 21., hétfő 16:38
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|