|
|
|
|
Kelet-Európa: The New York Times, Delors (1.rész)
|
Heltai András, az MTI tudósítója jelenti:
New York 1989. október 2. hétfő (MTI-tud) - A The New York Times washingtoni diplomáciai tudósítója hétfői kommentárjában utalt Horn Gyula külügyminiszter múltheti látogatására az Egyesült Államokban, tárgyalásaira az ENSZ-ülésszakán, és megállapította: ,,Jóllehet a Bush-kormány ezt másként próbálja beállítani, mind a lengyel, mind a magyar kormány keserűen csalódott az amerikai pénzügyi és egyéb segítség mennyisége miatt, amit eddig felajánlottak nekik, miközben a két ország új jövőjéért küzd.,,
Az amerikai kormány a következő három évre összesen 169 millió dolláros beruházási- és élelmiszersegélyt ígért Lengyelországnak, 25 milliós beruházási támogatást Magyarországnak. A törvényhozásban lényegesen nagyobb összegű segítségre vonatkozó tervek készültek, azok sorsa azonban még bizonytalan. A The New York Times szerint amerikai kormánykörökban (suba alatt) azzal indokolják a Lengyelországnak szánt csekély támogatást, hogy többet a lengyelek nem tudnának hatékonyan felhasználni. ,,Ezt az álláspontot most nehezebb lesz fenntartani, miután a lengyelek részletes terveket küldtek Washingtonba arról, hogyan kívánják újjászervezni gazdaságukat, pontosan azzal a céllal, hogy több külföldi segélyt tudjanak fogadni. A fehér házi érvelést, hogy nincs több pénz a költségvetésben, némileg megcáfolta a gyorsaság, amellyel a kormány és a törvényhozás egymilliárd dollárt juttatott a Hugo nevű hurrikán okozta (amerikai) károk helyreállítására...,, A The New York Times két neves, demokrata párti külpolitikai szakértőt idézett a témában (a törvényhozás demokrata többsége hozott határozatokat Lengyelország és Magyarország nagyobb megtámogatásáról). Madeleine Albright, aki Michael Dukakis, a demokrata elnökjelölt fő külpolitikai tanácsadója volt, kijelentette: ,,A lengyeleket és a magyarokat egy politikai-gazdasági földrengés áldozatainak kell tekinteni,,. Sol Linowitz, a Carter-korszak vezető diplomatája hangoztatta: ,,Világosan és lelkesen kell üdvözölnünk a demokrácia felé való haladás minden jelét. Azoknak az országoknak, amelyek a mi utunkra lépnek, joguk van többet várni szavaknál - mégsem kapnak többet,,. (folyt.)
1989. október 2., hétfő 18:45
|
Vissza »
|
|
Kelet-Európa: The New York Times, Delors (2.rész)
|
A lap végül elemzőket idézett, akik szerint a Bush-kormány lassú haladásának e téren még egy, be nem vallott oka van: az a meggondolás, hogy ,,egyes csatlósok túl gyors haladása reakciót váltana ki Moszkvában: akár egy 1956-hoz vagy 68-hoz hasonló lecsapást, vagy pedig Mihail Gorbacsov eltávolítását,,. James Baker amerikai külügyminiszter a múlt hét végén, az MTI kérdésére kijelentette: a héten tovább tárgyalnak a kormányon belül, és a törvényhozással a Lengyelországnak és Magyarországnak nyújtandó támogatásról. Jacques Delors, az EK bizottságának elnöke a The Christian Science Monitorban hétfőn megjelent nyilatkozatában a nyugati egység fontosságát és Európa jelentőségét emelte ki Lengyelország és Magyarország támogatásában. Szerinte a lengyelek ,,még mindig kissé illúzióikban élnek, sokat kérnek,,. ,,Először nekik kell bizonyos dolgokról lemondaniuk, és tisztábban látniuk saját problémáikat. Le kell küzdeniük belső megosztottságukat, ez sürgető, különösen egy ország számára, amely a pénzügyi csőd küszöbén áll - mondta. - Nincs sok választásuk: ha ég a ház, nem lehet szobáról szobára járni, megkísérelve oltogatni a tüzet, hanem határozottan kell reagálni. Véleményem szerint a lengyeleknek kemény tervre kell felkészülniük. Ám annak végrehajtása nem lesz szociálisan keményebb, mint az összefüggéstelen döntések sorozata, és a habozás, ami eddig tapasztalható volt náluk.,, ,,Nehéz helyzetben vagyunk: azt kérdezzük magunktól, merre tart Mihail Gorbacsov? Rendbe tudják-e tenni a lengyelek gazdaságukat? Nem rontanak-e el a magyarok mindent a túl gyors politikai fejlődéssel? Ebben az összefüggésben a békés, virágzó európai közösség a stabilitás eleme. A keleti fejleményeknek meg kell gyorsítaniuk társadalmi, politikai és gazdasági integrációnkat. Az európaiaknak felelőseknek kell lenniük a többi európaiért. Nemcsak az amerikaiak és az oroszok dolga eldönteni, hogy mi történjen Európában, ez az idő már elmúlt,, - szögezte le Jacques Delors. +++
1989. október 2., hétfő 18:53
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|