|
 |
 |
 |

- Előkészület az MSZDP - 2. folyt.
|

- A Magyarországi Szociáldemokrata Pártnak egyetlenegy fillérje nincsen a nevén. Különböző egyesületi címeken proábáltak meg egyes barátaink, párttagjaink anyagi segítséget kapni. Ez is minimális egyébként, egy-két millió forintról van szó, és a legelemibb feltételeket - helyiségbérleteket, telefonvonalak megvásárlását - tudta csak segíteni. Az MSZMP mindent megtett azért, hogy párttörvény- ígéretük ellenére nem már tavasszal, hananem csak most ősszel, október vége felé legyen meg. Ezenkívül mindent megtesz, hogy a régi elkobzott, elvett vagyontárgyakból semmi nem került még idáig vissza, így a működési feltételeink gyakorlatilag lehetlenné vannak téve. - És az a bizonyos tízmillió? - A kormány igért egy 10 milló forintos segítséget abból az 50 millióból, amelyből más pártoknak is adott. Ez politikai kérdés is természetesen, és pártunkon belül heves vita folyt, hogy elfogadjuk-e, s ha igen, milyen feltételekkel. Egyáltalán ki adta ezt a pénzt, az Országgyűlés vagy a kormány vagy csak a kormányból egy-két ember vagy esetleg e mögött is az MSZMP van? Nem tudjuk eldönteni, nem tudtuk eldönteni. E pillanatban úgy tudjuk, úgy néz ki, hogy pártunk egyik szárnyát a reformkommunistákhoz legközelebb állókat segítené ez a pénz, de ezt én magam is csak pletyka szinten tudhatom, bár az országos vezetőség tagja vagyok, e kérdésre választ a mai napig nem kaptam. - Van-e áttekintésetek körülbelül arról, hogy a Szociáldemokrata Pártnak hány alapszervezete, hány tagja van az országban? - Feltételezéseim szerint, nem tudok jobbat mondani, 15-20 ezer között van a taglétszámunk. Több száz alapszervezet működödik az országban. Ez - azt hiszem - csak a kongresszus előtt fog világosan kiderülni. Én nem is tartom ezt tulajdonképpen igazán jelentősnek, hogy hány tagunk. Most ősszel lesz az igazán komoly felfutás. A novemberben a Magyarországi Szociáldemokrata Párt kongresszusán egy nagyon határozott és kemény, lehet, hogy kicsi párt fog felállni. Szilágyi Gáborral, a Szociáldemokrata Párt vezetőségének tagjával Kasza László beszélgetett Budapesten. +++
1989. október 1., vasárnap
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|