|
 |
 |
 |

Francia sajtó - MSZMP
|

Kis Csaba, az MTI tudósítója jelenti:
Párizs, 1989. október 1. vasárnap (MTI-tud)- Budapesten és Varsóban önkritikára készülnek a kommunista pártok, de könnyen lehet, hogy ez már késő lesz - írja e heti számában a tekintélyes francia hetilap, a L,Express. A lap ,,kétségkívül forradalminak,, nevezi a két ország pártjain belül végbemenő változásokat, s azt hangoztatja, hogy ezek a pártok, amelyek ,,több mint negyven éven át monopolizálták a hatalmat, gyakorlatilag a történelem e két országot felforgató felgyorsulásának legfőbb áldozatai,,.
A L,Express a reformmozgalomról írva úgy látja, hogy annak vezetői ,,meg vannak győződve arról, hogy a jelenlegi kommunista pártot szocialista, azaz szociáldemokrata párttá kell átalakítaniok. Olyan baloldali párttá, amelynek az alkotmányban rögzített vezető szerepe csak emlék marad, párttá, amely körülnyirbálja marxista gyökereit, úgy, ahogy azt a nyugatnémet szocialisták tették 1959-ben Bad Godesbergben, olyan párttá, amely nyitott a középbal, mindenféle haladó erő iránt,,. A hetilap megállapítja, hogy ezt a tervet korántsem fogadják el egységesen, s a ,,kemények,, nem hajlandóak annak követésére. A lengyel és a magyar pártnak ,,el kell temetnie a múltat, nulláról kell indulnia, növelnie a megnyugtató javaslatok számát, előtérbe kell helyeznie a fiatal politikai menedzsereket, el kell játszania a változás játékát. Ez az a nagyszabású dupla vagy semmi játék, amelynek kockázata az, hogy nem fogadják el a régen szolgálók, azok, akik nem hiszik el, hogy könnyedén újat lehet formálni a régiből,, - írja cikkében a L,Express. A Le Figaro Ribánszki Roberttel, a Marxista Egységfront vezetőjével közöl interjút. A lap szerint Ribánszki ,,azoknak szóvivője, akik az ,,újakat,, a kádárizmus harminc éve örökségének felszámolásával vádolják,,. Az interjúban Ribánszki Robert egyebek között azt hangoztatja, hogy ő nem konzervatív, hanem kommunista és forradalmár. Célja a párt megtartása, korszerűsítése, de ennek marxista pártnak kell lennie. A párton belüli ,,ifjútörökök,, szerinte ,,az ország sorsával játszanak,, s miattuk Magyarország ,,szellemi Libanon,, lett. +++
1989. október 1., vasárnap 10:57
|

Vissza »
|
|
|
 |
|
|