|
 |
 |
 |

Szovjet katonai doktrina
|

------------------------ Washington, 1989. augusztus 29. (Amerika Hangja, Világhíradó) - A Pentagon megkezdte a Vorosilov Vezérkari Akadémia szovjet katonai doktrínáról szóló tananyagának amerikai kiadását. A szovjet és a szövetséges kommunista államok tisztikarának szánt előadások nagyszerű bepillantást engednek a Kreml katonai gondolkozásába. Tudósítónk jelentését Katona Ferenc tolmácsolja. - A két éve kicsempészett tananyag foglalkozik a szovjet stratégiával, a hadászati és a taktikai hadműveletekkel. A Vorosilov Akadémia válogatott növendékei 1973 és 1975 között hallgatták ezeket az előadásokat. Amerikai szakértők szerint azóta ugyan legalább egyszer változtattak az anyagon, mégis létfontosságú dokumentumok ezek. John Hains, a washingtoni Rand Corporation rangidős kutatója konzultánsként működött közre az előadások öt kötetesre tervezett kiadásának előkészítésekor. Mint mondotta, amikor mind az öt kötet készen, lefordítva, kinyomtatva kezünkben lesz, mindent megtalálunk benne az űrkutatás katonai felhasználásától kezdve a harctéri támadáson át a védelmi hadműveletekig. Hozzátette: nem hiszi, hogy valaha is került nyugati kézre ehhez hasonlóan bőséges és kimerítő szovjet hadászati megközelítés. A tananyag tükrözi a szovjet készültséget mind nukleáris, mind hagyományos háború esetére, de készítői - és ez nyilvánvaló - inkább hagyományos háborút vívnának. Mindvégig hangsúlyozzák azonban a támadás fontosságát. Mindezt az anyagot az afgán hadsereg egyik őrnagyának, Gulam Vardaknak (?) köszönhetjük. Vardak a Vorosilov Akadémia diákja volt. Ekkor másolta le titokban a szöveget. (folyt.)
1989. augusztus 29., kedd
|

Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|