|
|
|
|
Róma - szovjet éhségsztrájkolók
|
Róma, 1989. augusztus 28. hétfő (AFP) - Hat napja tizenkét szovjet állampolgárságu zsidó folytat éhségsztrájkot az Egyesült Államok római nagykövetsége előtt. Akciójukkal azt remélik elérni, hogy ők is megkapják az amerikai beutazó vízumot. Hétfőn a tiltakozókhoz mintegy 300 személy, köztük a hozzátartozók, csatlakoztak a ladispoli menekülttáborból.
A csoport ,,szóvivője,,, Jevgenyij Zafrine az AFP hírügynökségnek elmondta, hogy ő már egy éve vár Rómában sorsának rendeződésére. Eddig még mindig visszautasították vízumkérelmét és politikai menedékjogot sem kapott. ,,Egy gettóért hagytuk el a Szovjetuniót,, - panaszolták a tiltakozók. A zsidó kivándorlók néhány hetes bécsi tartózkodás után visszautasították, hogy Izraelbe utazzanak tovább és inkább Olaszországot választották. Itt előzőleg igen sok volt szovjet zsidó jutott amerikai vízumhoz, de még mindig sokan vannak a várólistán. Ügyük előmozdítására dokumentumot juttattak el az amerikai Kongresszushoz, hogy felhívják a figyelmet a Rómában rekedt négyezer zsidó helyzetére. A dokumentumban elsősorban a válogatás hiányosságait kifogásolják, ami miatt családok szakadnak szét. Az öregek és betegek beutazását pedig az amerikaiak egyetlen indokkal - ,,nem termelő,, - utasítják el. Ronald Reagan moszkvai látogatása után a Szovjetunió a korábbihoz képest sokkal több zsidó kivándorlását engedélyezte. Az Egyesült Államok hatóságait ,,felkészületlenül érte,, a zsidó kivándorlók ekkora áradata. +++
1989. augusztus 28., hétfő 18:33
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|