|
|
|
|
Geraszimov (1.rész)
|
Dorogi Sándor, az MTI tudósitója jelenti:
Moszkva, 1989. augusztus 28. hétfő (MTI-TUD) - Nem kizárt, hogy az SZKP Központi Bizottságának nemzetiségi kérdésekkel foglalkozó rendkívül fontos ülésére rövid időn belül, talán még szeptember végén sor kerülhet - mondta hétfői tájékoztatóján Gennagyij Geraszimov. A szovjet külügyi szóvivő ezt a baltikumi helyzettel kapcsolatos KB-határozat kapcsán fejtette ki. Egyúttal ígéretet tett arra, hogy következő tájékoztatóján visszatér a határozatra.
Egy idevonatkozó kérdésre válaszul Geraszimov értésre adta: az SZKP KB egyelőre nem tervez külön intézkedéseket a balti helyzet kapcsán. Hangoztatta: a KB ezügyben a nemzetiségi plénum összehívását tervezi, amelyen egy általános platform kialakítása a fő feladat. A szóvivő hétfőn részletesen szólt a kambodzsai tárgyu párizsi konferencia menetéről. Mint mondotta, az előrelépés ellenére számos elvi kérdés továbbra is nyitott. A Szovjetunió ezzel kapcsolatban támogatja az indokínai országok kezdeményezéseit, amelyek egyebek között a vietnami csapatok kivonását irányozzák elő. Hozzátette ugyanakkor, hogy nem kell túl dramatizálni a helyzetet, egy ilyen bonyolult kérdéskörben nem lehet rövid idő alatt haladást elérni, mindazonáltal ,,jó kiindulási alapnak,, nevezte az értekezleten eddig elérteket. Geraszimov külön is méltatta a tanácskozás kapcsán a francia diplomácia szerepét. A tájékoztatón felmerült: lehetséges-e, hogy Mihail Gorbacsov a közeljövőben találkozik az új lengyel vezetőkkel? A szóvivő úgy nyilatkozott, hogy ilyen találkozóról egyelőre nincs tudomása. (folyt.)
1989. augusztus 28., hétfő 18:06
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|