|
|
|
|
Thaiföld - Kína
|
Bangkok, 1989. augusztus 28. hétfő (Reuter) - A kínai fegyveres erők vezérkari főnöke, Cse Hao-tien tábornok Thaiföldön tárgyal a két országot érintő katonai együttműködésről. A tábornokot hétfőn fogadta a thai uralkodó, Bhumibol Aduljadedzs is, miután a hétvégén találkozott Csaticsai Csunhavan miniszterelnökkel és kollégájával, Csaovalit Jongcshaijuth vezérkari főnökkel.
A részletekről hivatalosan nem adtak tájékoztatást. Thai katonai források szerint azt vitatták meg, hogy a kétoldalú katonai együttműködés keretében Thaiföldön közös fegyverraktárt építenének. Ez a terv már kiváltotta Vietnam ellenzését, mivel Hanoi attól tart, hogy a fegyverraktárból a kínaiak által támogatott vörös khmereket látnák el, s ez - Vietnam szerint - késleltetheti a vietnami csapatok Kambodzsából történő kivonását . Hao-tien látogatása egybesik a párizsi nemzetközi Kambodzsa-értekezlettel, amelyen éppen arról nem tudnak megegyezni, hogy a vörös khmerek milyen szerepet kapjanak Kambodzsában a vietnami hadsereg kivonása után. Thaiföld 1986 óta vásárolja az olcsónak számító kínai fegyvereket, azóta, hogy jelentősen csökkent a Bangkokba irányuló amerikai katonai segély. Páncélosok és tüzérségi fegyverek vétele után, most a thai légierő kínai F-7-es vadászgépek, a haditengerészet pedig 4 hadihajó beszerzését fontolgatja.+++
1989. augusztus 28., hétfő 17:58
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|