|
|
|
|
Szaharov - Wallenberg
|
Stockholm, 1989. augusztus 28. hétfő (DAP/AP/Reuter) - Eredménytelenül jártak Andrej Szaharov szovjet akadémikusnak azok az erőfeszítései, hogy személyesen derítse fel a második világháború után a Szovjetunióban eltünt svéd diplomata, Raoul Wallenberg sorsát - jelentette hétfőn egy svéd napilap.
A stockholmi külügyminisztérium hivatalos dokumentumaira hivatkozva a Svenska Dagbladet beszámol arról, hogy Szaharov - akit a közelmúltban választottak be a Legfelsőbb Tanácsba - több szovjet börtönt és munkatábort személyesen keresett fel annak érdekében, hogy kiderítse: van-e alapja azoknak a híreszteléseknek, amelyek szerint az 1911-ben született svéd férfi egy szovjetunióbeli munkatábor foglyaként ma is életben van. Wallenberget - aki a második világháború idején Svédország budapesti követségének munkatársaként többezer magyar zsidó életét mentette meg - 1945. január 17-én látták utoljára Budapesten, akkor, amikor az itt állomásozó szovjet csapatok parancsnokához indult. Szovjet részről ezt követően első ízben 1957-ben adtak tájékoztatást a svéd diplomata sorsáról. Eszerint a férfi 1947-ben, 34 éves korában egy ljubljankai börtönben szívroham következtében meghalt. A svéd kormány és Wallenberg családja ennek a közlésnek nem adott hitelt, mivel a nyolcvanas évekig több szemtanú is jelentkezett azt állítva, hogy Wallenberg él. A svéd lap szerint a börtönökben és munkatáborokban tett látogatások során Szaharov tudomására jutott, hogy egy másik svéd származású férfi, Einar Marcus is hosszú ideig a szovjet börtönök lakója volt. Marcus a második világháború alatt Wallenberghez hasonló tevékenységet folytatott Csehszlovákiában. Így lehetséges, hogy a szemtanúk nem Wallenberget, hanem honfitársát, a közelmúltban szabadon engedett Marcust látták, ami egyben a híresztelések magyarázatául is szolgálhat. A svéd lap ugyanakkor azt is megírta: a svédországi Wallenberg-szakértők sosem hallottak Marcusról. A tények feltárása érdekében Szaharov kezdeményezte, hogy Svédország képviselője látogassa meg a Moszkvától ezer kilométerre északkeletre élő Marcust, aki a jelentések szerint tájékoztatást tud adni Wallenberggel kapcsolatban. A szovjet kormány egyébként e hónapban októberi látogatásra hívta meg Wallenberg két hozzátartozóját.+++
1989. augusztus 28., hétfő 17:21
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|