|
|
|
|
A komlói képviselő és bírálóinak nyílt színi vitája
|
1989. augusztus 28., hétfő - Valóságos arénában küzdött meg egymással a komlói országgyűlési képviselő és ellentábora. Az előzetes megállapodás alapján hétfőn délután a városi sportcsarnokban zajlott le a nyilvános vita Mérei Emil és bírálói között. Eredetileg a városi tanács nagytermében akarták megrendezni a párbeszédet, ám akkora érdeklődés nyilvánult meg iránta, hogy csak a sportcsarnok volt képes befogadni az eseményre kiváncsi tömeget.
A bányászvárosban június utóján kezdődött meg a Mérei Emil képviselő visszahívását szorgalmazó aláírásgyűjtés. Az indítvány szerint visszaélések történtek az 1985-ös választás előtt és alatt, továbbá gaszdaságvezetői és emberi hibái miatt is elveszítette választói bizalmát a 62 éves bányamérnök, aki nyugdíjazása előtt a Mecseki Szénbányák vezérigazgatója volt. A súlyos helyzetbe jutott vállalat - mint ismeretes - szanálásra került. Komlón alig akad olyan család, amely valamilyen módon ne kapcsolódna a bányászathoz, ezért is érthető volt a felfokozott érdeklődés, s ugyancsak ezért a közönségnek is módot adtak, hogy kérdéseket tegyenek fel, kifejtsék véleményüket az elhangzottakról. A vita résztvevői, Mérei Emil és bírálóinak vezetői, Pintér József, a küzdőtéren foglaltak helyet. (A képviselő magával hozta az ügyvédjét is). A lelátón csaknem ezren foglaltak helyet. A várt párbeszéd helyett azonban inkább indulatos perbeszédek hangzottak el mind a két fél részéről. A bírálók több-kevesebb konkrétsággal felsorolták a képviselő vállalati, közéleti és emberi mulasztásait, hibáit. Mérei viszont az egész akciót személyeskedésnek minősítette, s igyekezett sorra megcáfolni a vádakat. Megismételte korábbi kijelentését, hogy a lelkiismerete tiszta, amit tett, mindig abban a meggyőződésben tette, hogy a Mecseki Szénbányák és Komló érdekeit szolgálják, ezért továbbra sem hajlandó lemondani képviselői mandátumáról. (MTI)
1989. augusztus 28., hétfő 19:08
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|