|
|
|
|
Vb-rajt előtt kongresszus (9. rész)
|
A délután első felszólalója Varga Sándor, a jövő évi junior férfi világbajnokság házigazda egyesületének, az Alba Volán SC elnöke volt. Egy kellemes gondról beszélt: 1990 augusztus első hetében két világeseményt rendez Magyarország, a junior férfi világbajnokságot Székesfehérvár és ugyanerre az időpontra kapta meg a junior női vb rendezését Győr. Bár a székesfehérváriak kiadványa és propagandaanyagai elkészültek, az előkészületek javában folynak, a rendezők rugalmasak, és megváltoztatták az esemény időpontját. Igy Székesfehérvár augusztus 14-19. között rendezi meg a junior férfi vb-t. Ezután a női öttusázás jövője került terítékre. Elhangzott egy brit javaslat, hogy legyen női tagja az UIPMB-nek, aki részt vesz a szabálymódosításokban. Nagy vita alakult ki a női és a férfi világbajnokságok közös lebonyolításával kapcsolatban. Ugyanis nehezíti a megrendezést az a tavalyi döntés, mely szerint a világbajnokságokon a hagyományos verseny után a váltóban is győztest kell avatni. Túl sok teher hárul így a házigazdákra, hiszen gyakorlatilag négy versenyt kell megrendezniük. A vitában voltak, akik a külön-, voltak, akik az együttrendezés mellett voksoltak. Végül egy szavazattal azok ,,győztek,,, akik a közös rendezést támogatták, így 1993-tól a férfi és női világbajnokságokat együtt rendezik. Szóba került a más sportágakban már bevált Világ Kupák sorsa. Egyes felszólalók szerint a kvalifikációs viadalokon maximálni kellene a résztvevők számát, mások viszont amellett kardoskodtak, hogy lehessen egy országból több csapatot is indítani. A küldöttek végül úgy döntöttek, hogy tanácsot kérnek a biatlonistáktól, akiknek programjában már szerepelnek VK-versenyek is, s azt követően döntenek az ügyben. Ezután dr. Wolfgang Rockstroh, az orvosi bizottság keletnémet elnöke kapott szót. Elmondta, hogy az UIPMB alapszabálya elítéli a tiltott szerek alkalmazóit. Beszélt arról, hogy a jövőben szigorítani fogják a vizsgálatokat, amelyek a nemzeti szövetségek kérésének megfelelően nem csak a nemzetközi versenyeken, hanem hazai viadalokon is el lehet végezni. Az UIPMB támogatja a NOB törekvéseit, s kétéves eltiltást rónak ki azokra, akiket először érnek vétségen, de súlyosabb esetben végleges eltiltás lehet a büntetés. Befejezésül elmondta, hogy 1985-1988 között több mint négyszáz vizsgálatot hajtottak végre a különböző versenyeken, s tizenkilenc esetben mutattak ki pozitív eredményt, nyolc különböző ország sportolóinál. (folyt.köv.)
1989. augusztus 28., hétfő 17:32
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|