|
|
|
|
Lengyelország - Dole, Japán
|
Hága, Tokió, 1989. augusztus 28. hétfő (Reuter) - Lengyelországnak nem segélyekre, hanem sokkal inkább működőtőke- befektetésekre van szüksége - jelentette ki hétfőn Hágában Robert Dole amerikai szenátor, az amerikai szenátus republikánus párti kisebbségének vezetője. A politikus, aki múlt heti lengyelországi látogatását követően érkezett Hollandiába, levelet visz Lech Walesától George Bush elnöknek.
A szenátor az amerikai elnök múlt havi varsói látogatására utalva a Reuter brit hírügynökségnek azt is elmondta: a Szolidaritás vezetője azt pártolná, ha Lengyelországban nyugati bankok nyílnának, az ország további kölcsönökhöz és beruházásokhoz jutna. - Varsó alacsony kamatozású japán hitelekhez és segélyekhez szeretne jutni - jelentette ki hétfőn Lengyelország tokiói nagykövete egy sajtóértekezleten. A lengyel diplomata úgy nyilatkozott: hazája igényt tart a szigetország által nyújtott hivatalos fejlesztési segélyre (ODA), mivel Lengyelországban az egy főre eső éves nemzeti jövedelem kétezer dollár alatt van. Ugyanakkor azonban közölte, hogy Varsó hivatalosan még nem terjesztette elő ezt a kérését. Bár a japán hivatalos fejlesztési segélyből kelet-európai ország ezidáig nem részesedhetett, a szigetország kormányának egy képviselője nem tartotta kizártnak, hogy Varsó kérése Tokió részéről meghallgatásra talál. Mint mondta, Kaifu Tosiki kormányfő támogatni kívánja a lengyel és magyar demokratizálódási folyamatot, így várhatóan csatlakozik Bush amerikai elnök kelet-európai kezdeményezéseihez. +++
1989. augusztus 28., hétfő 14:24
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|