|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Bács-Kiskun megyei reformkörök felhívása
"Új programra, új működési rendre, minden szinten új és hiteles
vezetésre, új tagsági viszonyra van szükség ahhoz, hogy ez az új
szocialista párt új politikai erőként és számottevő tényezőként
jelenhessen meg a magyar nép előtt."
DLF, Csak egy szóra:
NDK - menekültek
"Kelet-Berlin csak csütörtök este, akkor azonban
annál hangosabban, cáfolta azokat a híreszteléseket, hogy az NDK
Magyarországot szeptember 1-jétől nyugati országként kezeli,
legalábbis ami polgárainak utazásait illeti. Ezek a híresztelések az
NDK-ból terjedtek el, mert azok számára, akik Kelet-Berlin
politikáját ismerik, hihetőnek tüntek, minden bizonnyal jelentős
mértékben járultak hozzá a menekültáradat felduzzadásához."
|
|
|
|
|
|
|
Für Lajos a HM-ben - Új katonai doktrinára van szükség (1. rész)
|
1990. május 24., csütörtök - Göncz Árpád ideiglenes
köztársasági elnök is részt vett a Honvédelmi Minisztériumban
csütörtök délelőtt tartott vezetői értekezleten, amelyen bemutatták
Für Lajost, a tárca új vezetőjét, illetve elbúcsúztatták Kárpáti
Ferencet, a nyugdíjba vonult miniszetert.
Göncz Árpád rövid beszédében egyebek közt arról szólt, hogy napjainkban a Magyar Honvédség valóban a magyar nép honvédségévé vedlik át. Azoknak, akik korábban más meggyőződést vallottak, illetve nehezen határozták el a szolgálat folytatását, azt üzente, hogy minden katonára, aki vállalja a haza védelmét, szükség van. Kérte, hogy mindenki szorongás, feszültség nélkül folytassa a munkát.
Kárpáti Ferenc azt hangsúlyozta, hogy a katonák lépést tartottak a társadalmi változásokkal, megértették az átalakulás szükségességét, s így ő nyugodt lelkiismerettel adja át posztját az új miniszternek.
Für Lajos bevezetőjében kiemelte: most őrségváltás zajlik az országban, s a katonai életben is. A pártállam időszaka a Magyar Honvédség életében is véget ért. Az Országgyűlés és a kormány előtt két nagy feladat áll: a demokratikus rend megteremtése a gazdaságban, a társadalomban és a politikában; valamint az ország és a nemzet szuverenitásának helyreállítása. E két cél eléréséhez időre van szükség, de néhány éven belül ki kell vívni, hogy az ország valóban méltó, egyenrangú partnere lehessen az európai népek közösségének. A miniszter hangsúlyozta, hogy nemcsak nálunk zajlanak mélyreható változások, gyökeres elmozdulás észlelhető egész Európában. A kontinens kettéosztottsága, az egymással élesen szembenálló katonai tömbök fellazulóban, átalakulóban vannak. Ismeretes a magyar kormány álláspontja a Varsói Szerződésről. E szerint az ország végső célja a nemzeti szuverenitás megteremtése, azaz a szövetségi rendszerből való kilépés. A kormánykoalíció azonban tudja, hogy ezt a döntő fontosságú lépést nem lehet elhamarkodottan, egyoldalúan megtenni. Kizárólag tárgyalásos alapon, az érdekelt felek közös megegyezésével lehet a kiválás feltételeit megteremteni. (folyt.köv.)
1990. május 24., csütörtök 15:11
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Für Lajos a HM-ben - Új katonai doktrinára van szükség (2. rész)
|
Az előző kormány, illetve honvédségi vezetés által megkezdett haderőreformot összhangba kell hozni a nemzetközi változásokkal. Mindez azt kívánja tőlünk, hogy a magyar kormányzat új biztonságpolitikai koncepciót dolgozzon ki. Ennek alkalmazkodnia kell a változó Európához és a változó magyar viszonyokhoz. Ki kell alakítani az új magyar katonai doktrinát is, amelynek kizárólag az ország védelmére kell koncentrálódnia. Fel kell adni a Magyar Honvédség támadó jellegét és el kell oldani a Varsói Szerződéshez kötött szálakat - jelentette ki Für Lajos.
Tovább kell folytatni a hadsereg átszervezését, és területi elhelyezkedésének átalakítását. Amint a gazdasági források lehetővé teszik, szükség lesz a védelemhez szükséges korszerű felszerelések beszerzésére is. Für Lajos hangsúlyozottan szólt arról, hogy a hivatásos állomány erkölcsi és anyagi megbecsülését növelni kell, vissza kell adni a katonaság társadalmi presztizsét. Mint mondta: ahol mindennapi kenyérgondok vannak, nehezen várható el a magas erkölcsi és szakmai szinvonal, a nemzethez való szoros kötődés.
A miniszter végezetül arról szólt, hogy a legfontosabb feladat a hadsereg nemzeti szellemének megteremtése. Minden erővel és minden eszközzel biztosítani kell, hogy ez a hadsereg valóban a magyar nemzet hadserege legyen. Hosszú évek régi beidegződéseit kell most átalakítani. Nem könnyű feladat a marxista, internacionalista, a Szovjetunió iránti hűséget sulykoló ideológiából kizárólag a nemzethez való tartozás gondolkodására és érzelmi hullámhosszára átállni. Für Lajos pontosságot, tisztességet és hűséget kért a katonáktól.
Lőrincz Kálmán altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka biztosította az új minisztert arról, hogy a katonák a jövőben is becsületesen szolgálnak majd. Utasította a jelen lévő parancsnokokat, hogy e hónap végéig állománygyűléseken ismertessék a tárca vezetőjének koncepcióját a Magyar Honvédség jövőjéről. (MTI)
1990. május 24., csütörtök 15:20
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (08.15-08.30) - Prágai bikaborjak
"...a CSKP vezető szerve egy nappal korábban külön is foglalkozott a kialakult helyzettel, s hogy igen kemény figyelmeztetést küldött a követség előtt tüntetőknek: ha nem áll le azonnal a további hangulatkeltés, ha az események bárhol is élesebb fordulatot vesznek, akkor a két magyar fiatal igen súlyos büntetésre számíthat."
SZER-hallgató telefonja:
(ZENEÉRTŐ) "Jó reggelt! Szombat van, augusztus 26-a. Nagyon kérem, hogy Basilides Barna is tartsa magát ahhoz, amit előtte két perccel a Műsorismertetésben bemondtak, hogy ugyanis a napi Kalendárium 6 óra 55-kor, 7 óra 55-kor van és nem 53-kor vagy 52-kor. Gondolom, ő sem szeretné, hogy ha egy vonat 6:55-kor indul és már 6:50-kor kigördült volna a pályaudvarról, amelyikkel ő akart volna, mondjuk, elutazni. Nem tudom, hogy ennyi fegyelmet kívánni egy műsorvezetőtől olyan nagy dolog-e? Szerintem ez kötelessége lenne."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|