|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Bács-Kiskun megyei reformkörök felhívása
"Új programra, új működési rendre, minden szinten új és hiteles
vezetésre, új tagsági viszonyra van szükség ahhoz, hogy ez az új
szocialista párt új politikai erőként és számottevő tényezőként
jelenhessen meg a magyar nép előtt."
DLF, Csak egy szóra:
NDK - menekültek
"Kelet-Berlin csak csütörtök este, akkor azonban
annál hangosabban, cáfolta azokat a híreszteléseket, hogy az NDK
Magyarországot szeptember 1-jétől nyugati országként kezeli,
legalábbis ami polgárainak utazásait illeti. Ezek a híresztelések az
NDK-ból terjedtek el, mert azok számára, akik Kelet-Berlin
politikáját ismerik, hihetőnek tüntek, minden bizonnyal jelentős
mértékben járultak hozzá a menekültáradat felduzzadásához."
|
|
|
|
|
|
|
Szegedi eredmény
|
----------------
München, 1990. március 26. (SZER, Magyar híradó) - Szegedről Várkonyi Balázs jelentkezik:
- A szavazatok összesítésének egy fázisában - igaz, még nagyon az elején - hihetetlen, már-már elképesztő arányt mutatott a statisztika. Akkor a Csongrád megyei pártlistán 50 százalékos MDF-győzelmet adott ki a prognózis. Noha ez az elsöprő többség nem is jött be, ám a Demokrata Fórum igazolta az előzetes várakozást az egyik legjelentősebb érdekeltségi területén. A megszerzett 38 százalékával egymaga többet gyűjtött, mint az utána következő Független Kisgazdapárt és a Szabad Demokraták Szövetsége együtt. Ez utóbbiak alig haladták meg a 13 százalékot.
Az egyéni választókerületben is nagy MDF-fölény mutatkozott. Raffay Ernő és Király Zoltán - kétségkívül ők itt a legnépszerűbbek - már biztosította helyét a Parlamentben. Nagy fölénnyel szerezték meg a voksokat. Király 65 százalékos győzelme különösen kiemelkedő.
Rajtuk kívül még három MDF-es jelölt szerzett győzelmet, ám az abszolut többség hiányában ők ismételni kényszerülnek. A fennmaradó két választókörzetben egy független és egy kisgazdapárti jelölt lett első - ugyancsak a következő fordulóra tartogatva a végleges döntést.
Meglepő az SZDSZ szerény szereplése, a rivális párttól nemhogy egy kerületben nem vettek elég győzelmet sem, de több helyen még a második helyről is leszorultak.
Békés megye sem kimondottan SZDSZ érdekeltségű, de itt két jelöltjük első helyen szerzett jogot a következő fordulóban való részvételre. A listán pedig harmadik lett ez a párt. A listavezető itt is az MDF lett, a második helyet a Független Kisgazdapárt szerezte meg. (folyt.)
1990. március 26., hétfő
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Szegedi eredmény - 1. folyt.
|
Visszatérve az egyéni választókerületekre, már bekerült a Parlamentbe egy független jelölt, Deme Zoltán szarvasi lelkész, aki éppen a két rivális párt - a szabaddemokraták és a Magyar Demokrata Fórum - támogatását élvezte.
Három kerületben az MDF-jelöltje elsőként várhatja a folytatást. Köztük van Varga Zoltán, ki írói nevén Varsa Zoltánként rádiónk tudósítója volt korábban.
Még néhány érdekesség. Az MDF egyik vezéregyénisége, Csurka István egy kisgazdajelölt, Pásztor Gyula mögött csupán a második lett - igazolva, hogy nem minden a hírnév.
Azt viszont már tényleg nem sorolom a meglepetések közé, hogy a bukott környezetvédelmi miniszter, Maróthy László, vagy az MSZP vidéki titkára Vastagh Pál, vagy éppen a hajdani állampártot ma is elszántan védelmező Puja Frigyes hazai pályán is csúfos vereséget szenvedett. Volt olyan falu, ahol Puja - írd és mondd - 1 százalékot kapott.
És erről az utóbbi hírről eszembe jut valami. Dögöljön meg a szomszéd tehene is - ez villant fel bennem, amikor Puja Frigyesnek, az MSZMP Békés megyei jelöltjének választási propagandalapját forgattam. Az állampárt derék védelmezője, a sztálinizmus egyik utolsó, kiérdemesült harcosa odavág ezen a lapon mindenkinek. Vagy odavág tán az, aki nevében fogalmazta: megkapja a magáét az Agrárszövetség és az MSZP is, de leginkább az MDF és a Kisgazdapárt. Ez utóbbiról írja: Most újabb földreformot hirdetett meg. Főképp azért, mert számos vezetője érdekelt a dologban és nagy szeleteket szeretne kihasítani a téeszek földjéből. Némely mondata becsületsértő. (folyt.)
1990. március 26., hétfő
|
Vissza »
|
|
- Szegedi eredmény - 2. folyt.
|
Puja úr a volt MSZP-tagokat, a volt munkásőröket felszólítja a röpiratban, védjék meg a régi szép pártot. És hogy buzdító szava nagyobb hatású legyen, hát oda-odavág. Erről jutott eszembe a régi vicc. Emlékeznek tán: a parasztbácsinak elpusztul a tehene. Az Úristen megkérdezi, mit kíván kárpótlásul. Mire az öreg kívánsága: dögöljön meg a szomszéd tehene is. Lám, Puja Frigyes már eleve úgy gondolta, oda bizony az ő tehene.
Mit mondjunk? Ha a képviselőség nem is jött össze, azzal vígasztalódhat, hogy jövőbe látott. +++
1990. március 26., hétfő
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (08.15-08.30) - Prágai bikaborjak
"...a CSKP vezető szerve egy nappal korábban külön is foglalkozott a kialakult helyzettel, s hogy igen kemény figyelmeztetést küldött a követség előtt tüntetőknek: ha nem áll le azonnal a további hangulatkeltés, ha az események bárhol is élesebb fordulatot vesznek, akkor a két magyar fiatal igen súlyos büntetésre számíthat."
SZER-hallgató telefonja:
(ZENEÉRTŐ) "Jó reggelt! Szombat van, augusztus 26-a. Nagyon kérem, hogy Basilides Barna is tartsa magát ahhoz, amit előtte két perccel a Műsorismertetésben bemondtak, hogy ugyanis a napi Kalendárium 6 óra 55-kor, 7 óra 55-kor van és nem 53-kor vagy 52-kor. Gondolom, ő sem szeretné, hogy ha egy vonat 6:55-kor indul és már 6:50-kor kigördült volna a pályaudvarról, amelyikkel ő akart volna, mondjuk, elutazni. Nem tudom, hogy ennyi fegyelmet kívánni egy műsorvezetőtől olyan nagy dolog-e? Szerintem ez kötelessége lenne."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|