|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Bács-Kiskun megyei reformkörök felhívása
"Új programra, új működési rendre, minden szinten új és hiteles
vezetésre, új tagsági viszonyra van szükség ahhoz, hogy ez az új
szocialista párt új politikai erőként és számottevő tényezőként
jelenhessen meg a magyar nép előtt."
DLF, Csak egy szóra:
NDK - menekültek
"Kelet-Berlin csak csütörtök este, akkor azonban
annál hangosabban, cáfolta azokat a híreszteléseket, hogy az NDK
Magyarországot szeptember 1-jétől nyugati országként kezeli,
legalábbis ami polgárainak utazásait illeti. Ezek a híresztelések az
NDK-ból terjedtek el, mert azok számára, akik Kelet-Berlin
politikáját ismerik, hihetőnek tüntek, minden bizonnyal jelentős
mértékben járultak hozzá a menekültáradat felduzzadásához."
|
|
|
|
|
|
|
A Minisztertanács Tanácsi Kollégiumának ülése (1. rész)
|
1989. október 2., hétfő - Magyarország formálódó társadalmi viszonyai, az állami-politikai berendezkedés demokratikus átalakításának követelményei indokolttá teszik a tanácsrendszer önkormányzati típusú reformját, ez azonban rendkívül összetett feladat - állapítja meg a helyi és megyei önkormányzati törvény szabályozási koncepciója, amelyet hétfői ülésén vitatott meg, Németh Miklós kormányfő elnökletével a Minisztertanács Tanácsi Kollégiuma.
Az eszmecsere vitaalapjául szolgáló koncepció utal arra, hogy az ötvenes évek többször korrigált tanácsrendszere lényegében kimerítette tartalékait, s társadalmi és szakmai közmegegyezés született abban, hogy nem további korszerűsítgetésre, hanem alapvető s átfogó reformra van szükség. Verebélyi Imre belügyminiszter-helyettes bevezetőjében hangsúlyozta, hogy a koncepció követni kívánja azokat az alapértékeket, amelyeket az önkormányzatiság útjára lépett, fejlett demokráciák ,,kitermeltek,,. A magyar elképzelés szorosan kapcsolódik az európai önkormányzati chartához: az önkormányzást olyan kollektív emberi jognak tekinti, amely a településeket illeti meg, kollektív emberi jogként próbálja meg beépíteni a magyar közügyi gondolkodásba. E törvénynek területi-települési érdekeket kell ütköztetni - ha kell, a kormányzat érdekrendszerével szemben is. Az eddigi vitákkal kapcsolatban szólt arról, hogy a községek és városok kezdettől fogva megye-ellenességüknek adnak hangot, hivatallá deklarálását sürgetik, ugyanakkor a megyék - átalakulásukra hivatkozva - úgy tartják, hogy azért egy demokratizált, a hierarchikus megyefunkciókat leépítő területi-kormányzati szintű igazgatásra szükség van. A miniszterhelyettes szerint e kérdésben lehetséges a kompromisszum. Véleménye szerint a politikai erők figyelme egyre inkább a működő helyi hatalmi tényezőkre irányul. Elérkezett az idő, hogy a Minisztertanács az önkormányzatok kérdéséről kormányzati szinten tárgyaljon. E téma várhatóan október második felében napirendre kerül, s a koncepciót ezt követően vitatja meg a parlament. E törvényt azonban valószínűleg már az új Országgyűlés fogadja el. A miniszterhelyettes szerint az önkormányzati törvény megalkotása feltételezi a tanácstestületek működését túlszabályozó több mint kétezer jogszabály radikális felülvizsgálatát. (folyt. köv.)
1989. október 2., hétfő 16:49
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
A Minisztertanács Tanácsi Kollégiumának ülése (2. rész)
|
Kifejezte meggyőződését, hogy amennyiben az elképzelés kormányzati koncepcióként él tovább, hozzá kell igazítani több, formálódó törvénytervezetet, amely nem önkormányzat-barát koncepcióhoz készült. Németh Miklós e gondolattal egyetértve fontosnak tartotta, hogy például az államháztartási, illetve a földtörvény, valamint a tulajdonreform vonalvezetése egyezzék az önkormányzati törvény koncepciójával, ne keresztezze azt. A kormány stratégiájának összerendeződése e kérdésekben elengedhetetlen. Megerősítette, hogy a Minisztertanács október második felében kíván foglalkozni a törvénytervezettel. A kormányfő hangoztatta, hogy a többpártrendszer keretei között a népképviseleti fórumok szerepe felértékelődik, s e helyzetre nemcsak a kormányzatnak, hanem az államigazgatásnak is fel kell készülnie. Ugyanakkor figyelmeztetett: az államszervezet megóvása alapvető politikai érdek; amennyiben meginog az állam működőképessége, az a békés átmenetet is veszélyezteti. A stabil államszervezet megbontására irányuló törekvéseket határozottan el kell utasítani - mutatott rá. A sokszínű, valamennyi résztvevőt megszólalásra késztető vitában a vélemények egybecsengtek abban, hogy megyei önkormányzatra a továbbiakban is szükség van. A ma működő megyei apparátusokat azonban nem szabad összetéveszteni s azonosítani magukkal a megyékkel. Többen is hangoztatták, hogy politikai és gazdasági szükségszerűség az önkormányzatok léte, az anyagi alapok megteremtése működésükhöz azonban nélkülözhetetlen. Egyetértés volt abban is: halaszthatatlan a jogszabályok csökkentése, a tanácsi apparátusi létszám leépítése, magasabb képzettségű, jobban megfizetett hivatalnokok foglalkoztatása. Volt, aki arra figyelmeztetett, hogy a törvénynek a tulajdontörvénnyel egyidejűleg kell megszületnie, amely kimondja az önkormányzati tulajdont, mások szükségesnek tartották, hogy a tanácsi érdekképviselet a tervezetben markánsabban fogalmazódjék meg. A vitát követően a Tanácsi Önkormányzatok Országos Szövetségének megalakulásáról és eddigi működéséről Ács István, a szövetség elnöke adott tájékoztatást. Németh Miklós fontosnak tartotta, hogy a Tanácsi Kollégium és a szövetség között ne legyenek párhuzamosságok. (folyt. köv.)
1989. október 2., hétfő 16:55
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
A Minisztertanács Tanácsi Kollégiumának ülése (3. rész)
|
A kormányfő egyetértett azzal a felvetéssel, hogy a különféle tárcák vonják be a műhelymunkákba a szövetség képviselőit. A miniszterelnök kérdésekre válaszolva szólt arról, hogy a tanácsi dolgozók bérrendezését központi alapból nem tudják fedezni, a bérautomatizmus kialakítására azonban a közigazgatásban és az államigazgatásban is módot kell találni, különösen arra a 2-3 évre, amíg az inflációt nem sikerül egyszámjegyűvé tenni. A helyzetet jellemzi - mondta a kormányfő, hogy 40.800 forintos miniszterhelyettesi fizetésért már a kormány is nehezen talál megfelelő embert. Egy további kérdésre reagálva a miniszterelnök elismerte, hogy a menekültügyre jobban kell figyelni, mert a felügyeleti ellenőrzés lazult. Közölte, hogy a kormány legközelebbi ülésén e kérdést ismét napirendre tűzi. (MTI)
1989. október 2., hétfő 16:58
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (08.15-08.30) - Prágai bikaborjak
"...a CSKP vezető szerve egy nappal korábban külön is foglalkozott a kialakult helyzettel, s hogy igen kemény figyelmeztetést küldött a követség előtt tüntetőknek: ha nem áll le azonnal a további hangulatkeltés, ha az események bárhol is élesebb fordulatot vesznek, akkor a két magyar fiatal igen súlyos büntetésre számíthat."
SZER-hallgató telefonja:
(ZENEÉRTŐ) "Jó reggelt! Szombat van, augusztus 26-a. Nagyon kérem, hogy Basilides Barna is tartsa magát ahhoz, amit előtte két perccel a Műsorismertetésben bemondtak, hogy ugyanis a napi Kalendárium 6 óra 55-kor, 7 óra 55-kor van és nem 53-kor vagy 52-kor. Gondolom, ő sem szeretné, hogy ha egy vonat 6:55-kor indul és már 6:50-kor kigördült volna a pályaudvarról, amelyikkel ő akart volna, mondjuk, elutazni. Nem tudom, hogy ennyi fegyelmet kívánni egy műsorvezetőtől olyan nagy dolog-e? Szerintem ez kötelessége lenne."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|