|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Bács-Kiskun megyei reformkörök felhívása
"Új programra, új működési rendre, minden szinten új és hiteles
vezetésre, új tagsági viszonyra van szükség ahhoz, hogy ez az új
szocialista párt új politikai erőként és számottevő tényezőként
jelenhessen meg a magyar nép előtt."
DLF, Csak egy szóra:
NDK - menekültek
"Kelet-Berlin csak csütörtök este, akkor azonban
annál hangosabban, cáfolta azokat a híreszteléseket, hogy az NDK
Magyarországot szeptember 1-jétől nyugati országként kezeli,
legalábbis ami polgárainak utazásait illeti. Ezek a híresztelések az
NDK-ból terjedtek el, mert azok számára, akik Kelet-Berlin
politikáját ismerik, hihetőnek tüntek, minden bizonnyal jelentős
mértékben járultak hozzá a menekültáradat felduzzadásához."
|
|
|
|
|
|
|
- Ellenzékiek nyilatkozata - 10. folyt.
|
- Hát remélem, nem hat kérkedésnek ha azt mondom, hogy tudomásom szerint csak a szabaddemokraták tettek eddig az asztalra olyan tervet a jövendő demokratikus Magyarország felépítéséről, amely a gazdasági területen is kiútat mutat, és a politikai területen is megmutatja, hogyan lehet csatlakozni a Nyugathoz. És én még a Demokrata Fórumtól sem láttam ilyen tervet, nemhogy a vele koalícióban lévő pártoktól. Azt kell mondanom továbbá, hogy pontosan ez az oka annak, hogy a Fórum helyi tagsága változatlanul vonzódik az eredeti ellenzéki koalícióhoz. Ami a Demokrata Fórum bejelentésében érintett többi pártot meg az egyáltalán meg nem nevezett pártokat illeti, a szabaddemokraták igen nagyra becsülik például a kisgazdáknak a fejlődését, és a szociáldemokraták újonnan létrejött egységét, és nagyon remélik, hogy mind helyi szinten, mind országos szinten ebből partnerlehetőségek keletkeznek majd arra nagy feladatra a parlamentben - amit említettem. - Köszönöm Haraszti Miklós. És most Bogárdi Zoltán van a telefonvonal másik végén. Bogárdi Zoltán kertészmérnök, a Magyar Demokrata Fórum elnökségének tagja, szintén részt vett a gödöllői tanácskozáson - ezt követően tájékoztatta a Magyar Demokrata Fórum elnökségét az ott történtekről, és tudja azt, hogy milyen vélemény, milyen álláspont alakult ki a Magyar Demokrata Fórum vezetőségében a felvetetett kérdésről. - Tulajdonképpen a Demokrata Fórum soha nem tagadta azt, hogy egy középpárti pozíciót foglal el a magyar politikai életben, és azok az irányzatok, amelyek jelen vannak pillanatnyilag is a Demokrata Fórumban - tehát a kereszténydemokrata, a néppárti jelleg, illetve az európai liberalizmus hagyományain alapuló harmadik táj - mind azt jelzi, hogy a Demokrata Fórum igen egyszerű pártpoziciót próbál elfoglalni az egyáltalán nem kialakultnak nevezhető magyar politikai helyzetben. (folyt.)
1989. július 9., vasárnap
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (08.15-08.30) - Prágai bikaborjak
"...a CSKP vezető szerve egy nappal korábban külön is foglalkozott a kialakult helyzettel, s hogy igen kemény figyelmeztetést küldött a követség előtt tüntetőknek: ha nem áll le azonnal a további hangulatkeltés, ha az események bárhol is élesebb fordulatot vesznek, akkor a két magyar fiatal igen súlyos büntetésre számíthat."
SZER-hallgató telefonja:
(ZENEÉRTŐ) "Jó reggelt! Szombat van, augusztus 26-a. Nagyon kérem, hogy Basilides Barna is tartsa magát ahhoz, amit előtte két perccel a Műsorismertetésben bemondtak, hogy ugyanis a napi Kalendárium 6 óra 55-kor, 7 óra 55-kor van és nem 53-kor vagy 52-kor. Gondolom, ő sem szeretné, hogy ha egy vonat 6:55-kor indul és már 6:50-kor kigördült volna a pályaudvarról, amelyikkel ő akart volna, mondjuk, elutazni. Nem tudom, hogy ennyi fegyelmet kívánni egy műsorvezetőtől olyan nagy dolog-e? Szerintem ez kötelessége lenne."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|