|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Bács-Kiskun megyei reformkörök felhívása
"Új programra, új működési rendre, minden szinten új és hiteles
vezetésre, új tagsági viszonyra van szükség ahhoz, hogy ez az új
szocialista párt új politikai erőként és számottevő tényezőként
jelenhessen meg a magyar nép előtt."
DLF, Csak egy szóra:
NDK - menekültek
"Kelet-Berlin csak csütörtök este, akkor azonban
annál hangosabban, cáfolta azokat a híreszteléseket, hogy az NDK
Magyarországot szeptember 1-jétől nyugati országként kezeli,
legalábbis ami polgárainak utazásait illeti. Ezek a híresztelések az
NDK-ból terjedtek el, mert azok számára, akik Kelet-Berlin
politikáját ismerik, hihetőnek tüntek, minden bizonnyal jelentős
mértékben járultak hozzá a menekültáradat felduzzadásához."
|
|
|
|
|
|
|
Vita a jelölés körül - Pozsgay Imre vállalja a debreceni megméretést (2. rész)
|
Véleménye szerint nem tekinthető manipulációnak az, ha egy-egy helyi szervezet országos vezetők megválasztását is kezdeményezi. Ez a világon mindenütt, például az amerikai elnökválasztásokon is így van. - Szerencsésebb lett volna azonban, ha tudok a jelölésről - mondta az államminiszter -, s a debreceni jelölőfórumon is kifejthetem az egyébként eléggé ismert nézeteimet. Szívesen részt vettem volna a tanácskozáson azért is, mert a kongresszusi felkészülésben a párttagság közvetlen megnyilatkozásait egyetlen országos vezető sem nélkülözheti. Pozsgay Imre a bizalom jeleként értékelte, hogy az elektorok nagy többsége jelölése mellett szavazott, s ennek tudatában vállalja a debreceni megméretést. Szavazással ítélje meg a város párttagsága: alkalmasnak tartja-e őt arra, hogy méltóképpen képviselheti Debrecen kommunistáit a pártkongresszuson. - Küldötté választásom esetén - mondotta végezetül Pozsgay Imre - mind az előkészítés során, mind a kongresszus idején folyamatosan részt kívánok venni a debreceni, illetve a Hajdú-Bihar megyei küldöttcsoport munkájában. (folyt.köv.) x x x
1989. augusztus 28., hétfő 17:58
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (08.15-08.30) - Prágai bikaborjak
"...a CSKP vezető szerve egy nappal korábban külön is foglalkozott a kialakult helyzettel, s hogy igen kemény figyelmeztetést küldött a követség előtt tüntetőknek: ha nem áll le azonnal a további hangulatkeltés, ha az események bárhol is élesebb fordulatot vesznek, akkor a két magyar fiatal igen súlyos büntetésre számíthat."
SZER-hallgató telefonja:
(ZENEÉRTŐ) "Jó reggelt! Szombat van, augusztus 26-a. Nagyon kérem, hogy Basilides Barna is tartsa magát ahhoz, amit előtte két perccel a Műsorismertetésben bemondtak, hogy ugyanis a napi Kalendárium 6 óra 55-kor, 7 óra 55-kor van és nem 53-kor vagy 52-kor. Gondolom, ő sem szeretné, hogy ha egy vonat 6:55-kor indul és már 6:50-kor kigördült volna a pályaudvarról, amelyikkel ő akart volna, mondjuk, elutazni. Nem tudom, hogy ennyi fegyelmet kívánni egy műsorvezetőtől olyan nagy dolog-e? Szerintem ez kötelessége lenne."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|