|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Bács-Kiskun megyei reformkörök felhívása
"Új programra, új működési rendre, minden szinten új és hiteles
vezetésre, új tagsági viszonyra van szükség ahhoz, hogy ez az új
szocialista párt új politikai erőként és számottevő tényezőként
jelenhessen meg a magyar nép előtt."
DLF, Csak egy szóra:
NDK - menekültek
"Kelet-Berlin csak csütörtök este, akkor azonban
annál hangosabban, cáfolta azokat a híreszteléseket, hogy az NDK
Magyarországot szeptember 1-jétől nyugati országként kezeli,
legalábbis ami polgárainak utazásait illeti. Ezek a híresztelések az
NDK-ból terjedtek el, mert azok számára, akik Kelet-Berlin
politikáját ismerik, hihetőnek tüntek, minden bizonnyal jelentős
mértékben járultak hozzá a menekültáradat felduzzadásához."
|
|
|
|
|
|
|
- A közvéleményről - Krassó - 4. folyt.
|
Nagyon erős pártellenes hangulat van. És nemcsak ezért. Ez csak az egyik oldal. A másik az, hogy sokan azt mondják, hogy eddig csak egy párt volt, amelyik a mi pénzünkből akart működni, most pedig már van ötven párt. Az emberek úgy érzik, hogy ebben a nagyon rossz gazdasági helyzetben, amikor mindenkinek romlik az élete, most egy csomó párt úgy akar hatalomra kerülni és anyagi javakhoz jutni, hogy kijelenti, hogy a népet képviseli. És mindehhez még hozzájön az, hogy az emberek érzik és látják, hogy ezeknek a pártoknak a nagy többsége voltaképp nem igazi párt - egy pszeudo-párt, amelyet kommunista befolyással hoztak létre. Amelyeket pedig nem ezzel hoztak létre, azok is nagyon hajlanak a kompromisszumokra. Más pártokat meg valószínűleg ki is fognak zárni még a választásokban való részvétel lehetőségéből is. Egyébként épp a mai sajtótájékoztatón hangzott el az, hogy aki legalább 3 százalékát - ez az Ellenzéki Kerekasztal álláspontja -, vagy legalább öt százalékát - ez az MSZMP álláspontja - nem szerzi meg a szavazatoknak, az nem kap képviselői mandátumot. De itt eltértem a kérdésedtől. Nem bíznak a pártokban, nem bíznak a politikában, a politika mindig maszlag volt, népámítás volt, homályos volt, titkos megegyezéseket kötöttek, amelyeket nem kötnek az emberek orrára, és nem látnak az emberek nagy változást ezen a téren. Ezért állandóan fel is merül egy konfliktus, hogy amikor mi ugyanezt mondjuk - mert mikor megalakultunk (...) és elítéltük azt a politikai gyakorlatot, ami Magyarországon folytatódik -, akkor mindig megkérdezik tőlünk: de hát ti is párt vagytok, ti is hatalomra törtök, akkor miben különböztök a többiektől? Hát nagyon nehéz erre válaszolni. (folyt.)
1989. augusztus 27., vasárnap
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (08.15-08.30) - Prágai bikaborjak
"...a CSKP vezető szerve egy nappal korábban külön is foglalkozott a kialakult helyzettel, s hogy igen kemény figyelmeztetést küldött a követség előtt tüntetőknek: ha nem áll le azonnal a további hangulatkeltés, ha az események bárhol is élesebb fordulatot vesznek, akkor a két magyar fiatal igen súlyos büntetésre számíthat."
SZER-hallgató telefonja:
(ZENEÉRTŐ) "Jó reggelt! Szombat van, augusztus 26-a. Nagyon kérem, hogy Basilides Barna is tartsa magát ahhoz, amit előtte két perccel a Műsorismertetésben bemondtak, hogy ugyanis a napi Kalendárium 6 óra 55-kor, 7 óra 55-kor van és nem 53-kor vagy 52-kor. Gondolom, ő sem szeretné, hogy ha egy vonat 6:55-kor indul és már 6:50-kor kigördült volna a pályaudvarról, amelyikkel ő akart volna, mondjuk, elutazni. Nem tudom, hogy ennyi fegyelmet kívánni egy műsorvezetőtől olyan nagy dolog-e? Szerintem ez kötelessége lenne."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|