|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Bács-Kiskun megyei reformkörök felhívása
"Új programra, új működési rendre, minden szinten új és hiteles
vezetésre, új tagsági viszonyra van szükség ahhoz, hogy ez az új
szocialista párt új politikai erőként és számottevő tényezőként
jelenhessen meg a magyar nép előtt."
DLF, Csak egy szóra:
NDK - menekültek
"Kelet-Berlin csak csütörtök este, akkor azonban
annál hangosabban, cáfolta azokat a híreszteléseket, hogy az NDK
Magyarországot szeptember 1-jétől nyugati országként kezeli,
legalábbis ami polgárainak utazásait illeti. Ezek a híresztelések az
NDK-ból terjedtek el, mert azok számára, akik Kelet-Berlin
politikáját ismerik, hihetőnek tüntek, minden bizonnyal jelentős
mértékben járultak hozzá a menekültáradat felduzzadásához."
|
|
|
|
|
|
|
A koalícióról
|
München, 1989. július 30. (SZER, Világhíradó) - A Magyar Nemzet szerdán, a Népszabadság és a Magyar Hírlap csütörtökön adott hírt arról, hogy nem lesz nagykoalíció Lengyelországban. Kedden zajlott le Jaruzelski és Walesa találkozója, amelyen az újonnan megválasztott köztársasági elnök a kommunista párt és a Szolidaritás együttes kormányzását javasolta, úgy azonban, hogy a miniszterelnöki, a külügyi, a honvédelmi és a belügyi tárcát a négy évtizede uralkodó párt tartaná meg magának. Walesa elutasította az ajánlatot. A választásokat egyértelműen a Szolidaritás nyerte meg, olyan fölénnyel, amelyre korábban senki sem számított. Miért venne részt olyan kormányban, amelyben a kulcspozíciók a vesztes birtokában maradnának? Ám nemcsak a kulcspozíciókról van szó, hanem méginkább arról, hogy a Jaruzelski által elképzelt kormány kommunista miniszterei továbbra is ki lennének szolgáltatva a lengyel pártvezetésnek, és ez a vezetés belső ellentétei miatt csupán a szükséges tettek akadályozására képes. Kompromisszumra azonban még mindig van lehetőség Lengyelországban. A Szolidaritás olyan parlamenti bizottság felállítását javasolta, amely fele részben kormánypártiakból, fele részben ellenzékiekből állna, és amely folyamatosan ellenőrizné a demokratikus átalakulás programjának végrehajtását. Elképzelhető, hogy egy átmeneti időszakban ez a bizottság hozhatná létre azt az együttműködést, amely nélkül Lengyelország nem juthat ki a bajból. Koalíciós kormányt javasolt a választások utánra Nyers Rezső Magyarországon is a lapoknak július 25-ikén adott interjújában. Az új kormánynak - mondta - olyan súlyos gazdasági döntésekre kell elhatároznia magát, amelyek nemzeti megegyezést tesznek szükségessé. Az MSZMP - tette hozzá - egymagában nem képes a kormányzásra. Nem képes erre más párt sem, még akkor sem, ha abszulút többséget szerez a választásokon. (folyt.)
1989. július 30., vasárnap
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Koalíció - 1. folyt.
|
Más szavakkal, de lényegében azt ismételte el Nyers, amit néhány héttel ezelőtt Kis János fogalmazott meg a Beszélő 27-ik számában. Idézem: A mai magyar és lengyel vezetés azért kíván alkut kötni, mert szüksége van arra, hogy bevonja az ellenzéket a politikai rendszer működésébe. Egymagában ugyanis sem a gazdasági hanyatlás irányzatát megfordítani, sem a válság politikai következményeit viselni nem képes. A párt és a kormány kényszerhelyzetének tisztázása után az ellenzékre tért át cikkében: Az 1956. november 4-ikén bekövetkezett katasztrófa emléke máig él. Önmérsékletre int a gazdaság rendkívül törékeny állapota is. Két-három hét polgárháborús helyzet elegendő lehet a teljes összeomláshoz. Végezetül nem világos, miként lehetne az MSZMP konstruktív részvétele nélkül biztosítani, hogy a fegyveres testületek tartózkodó semlegességgel vegyék tudomásul a rendszerváltozást. A továbbiakban hosszan taglalta a megegyezés akadályait és esélyeit, majd a következő ajánlatot tette: Mihelyt az MSZMP lemond a többpártrendszer alkotmányos korlátozásáról, és elfogadja a szabad választásokat, lehetőség nyílik az átmenet idején kormányzó széles nemzeti koalíció létrehozására. Azok a politikai szervezetek, amelyek a következő parlamentben alighanem rendelkezni fognak a mandátumok 80-90 százalékával, előre megállapodhatnak, hogy a választások után egy ideig, például a következő választásokig, mindenképpen együtt fognak kormányozni. Hogy valamennyien részt vesznek-e a kormányban, vagy némelyek kívülről támogatják, esetleg csupán tartózkodással, ez részletkérdés. (folyt.)
1989. július 30., vasárnap
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Koalíció - 2. folyt.
|
Úgy látszik, hogy Nyers Rezső elfogadta az ajánlatot. A mai helyzetben aligha tehetett mást. A gazdaság egyre mélyebbre süllyed. Németh Miklós kormánya máig sem jutott el odáig, hogy legalább programja lenne a kátyúból való kijutásra. Szeptemberre ígéri ezt a programot. Kérdés, hogy meglesz-e, hogy jó lesz-e. De még ha meg is lesz, még ha jó is lesz, végrehajtásához a lakosok többségének bizalmára lenne szüksége. Az eddig történtek után ezt aligha nyerheti el. A szükséges bizalmat csak a választások után megalakuló új kormány kaphatja meg, de ez is csak akkor, ha a választók döntő többségére támaszkodik. Kemény István beszélt Párizsból. +++
1989. július 30., vasárnap
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (08.15-08.30) - Prágai bikaborjak
"...a CSKP vezető szerve egy nappal korábban külön is foglalkozott a kialakult helyzettel, s hogy igen kemény figyelmeztetést küldött a követség előtt tüntetőknek: ha nem áll le azonnal a további hangulatkeltés, ha az események bárhol is élesebb fordulatot vesznek, akkor a két magyar fiatal igen súlyos büntetésre számíthat."
SZER-hallgató telefonja:
(ZENEÉRTŐ) "Jó reggelt! Szombat van, augusztus 26-a. Nagyon kérem, hogy Basilides Barna is tartsa magát ahhoz, amit előtte két perccel a Műsorismertetésben bemondtak, hogy ugyanis a napi Kalendárium 6 óra 55-kor, 7 óra 55-kor van és nem 53-kor vagy 52-kor. Gondolom, ő sem szeretné, hogy ha egy vonat 6:55-kor indul és már 6:50-kor kigördült volna a pályaudvarról, amelyikkel ő akart volna, mondjuk, elutazni. Nem tudom, hogy ennyi fegyelmet kívánni egy műsorvezetőtől olyan nagy dolog-e? Szerintem ez kötelessége lenne."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|