|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Bács-Kiskun megyei reformkörök felhívása
"Új programra, új működési rendre, minden szinten új és hiteles
vezetésre, új tagsági viszonyra van szükség ahhoz, hogy ez az új
szocialista párt új politikai erőként és számottevő tényezőként
jelenhessen meg a magyar nép előtt."
DLF, Csak egy szóra:
NDK - menekültek
"Kelet-Berlin csak csütörtök este, akkor azonban
annál hangosabban, cáfolta azokat a híreszteléseket, hogy az NDK
Magyarországot szeptember 1-jétől nyugati országként kezeli,
legalábbis ami polgárainak utazásait illeti. Ezek a híresztelések az
NDK-ból terjedtek el, mert azok számára, akik Kelet-Berlin
politikáját ismerik, hihetőnek tüntek, minden bizonnyal jelentős
mértékben járultak hozzá a menekültáradat felduzzadásához."
|
|
|
|
|
|
|
A politikai egyeztető tárgyalások második fordulója (4. rész)
|
Az egyes témakörökön belüli további alkérdések meghatározása, a már elfogadottak pontosítása - ha a tárgyalások menete ezt igényli - a bizottságok feladata. A felsorolt témák érdemi tárgyalása a soros plenáris ülést követően haladéktalanul megkezdődik. Tekintettel a politikai átmenethez tartozó első, második és harmadik téma sürgősségére mindhárom fél indokoltnak tartja ezekben a gyorsított ütemű munka vállalását. A tárgyalások három szinten folynak: a plenáris ülésen, amely általában deklaratív politikai funkciókat tölt be. A témaköröknek megfelelően létrehozott két bizottságban, ahol lehetőség nyílik a szakértői munka koordinálására és a felmerülő vitás kérdések politikai eszközökkel történő feloldására. A témák szerint kialakított munkabizottságokban, amelyek a szakértői munka keretéül szolgálnak. A két bizottságot a tárgyalóküldöttségek a mai napon kiküldik, és egyben felhatalmazzák őket a munkabizottságok megalakítására. A megállapodásban a felek megerősítik, hogy a plenáris üléseket nyitottá kívánják tenni a megfigyelők számára. Ugyanakkor fontosnak tartják, hogy a megfigyelők meghívásakor a következő szempontok érvényesüljenek: ténylegesen működő, nyilvánosságra hozott politikai platformmal rendelkező, továbbá országos szervezetként tevékenykedő - ha a tárgyalófelek valamelyike által nem képviselt szervezetek jelentkezését fogadja el a plenáris ülés elnöke. Szűrös Mátyás megnyitó szavait követően a demokratikus politikai átmenet megvalósítását szolgáló elvek és szabályok meghatározásával kapcsolatos felszólalások, nyilatkozattételek hangzottak el. Elsőként Pozsgay Imre, a Magyar Szocialista Munkáspárt e kérdésben kijelölt szóvivője kapott szó. A Politikai Bizottság tagja bevezetőjében hangsúlyozta: - Örömmel állapítom meg az MSZMP képviseletében, hogy a szakértők körében folytatott tárgyalások eredményeként plenáris ülést tarthatunk, tanúsítva, hogy közös szándék mutatkozik meg dolgaink, ügyeink előrevitelére. Az előbb ismertett megállapodások feljogosítanak erre a kijelentésre. (folyt.köv.)
1989. június 21., szerda 19:42
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (08.15-08.30) - Prágai bikaborjak
"...a CSKP vezető szerve egy nappal korábban külön is foglalkozott a kialakult helyzettel, s hogy igen kemény figyelmeztetést küldött a követség előtt tüntetőknek: ha nem áll le azonnal a további hangulatkeltés, ha az események bárhol is élesebb fordulatot vesznek, akkor a két magyar fiatal igen súlyos büntetésre számíthat."
SZER-hallgató telefonja:
(ZENEÉRTŐ) "Jó reggelt! Szombat van, augusztus 26-a. Nagyon kérem, hogy Basilides Barna is tartsa magát ahhoz, amit előtte két perccel a Műsorismertetésben bemondtak, hogy ugyanis a napi Kalendárium 6 óra 55-kor, 7 óra 55-kor van és nem 53-kor vagy 52-kor. Gondolom, ő sem szeretné, hogy ha egy vonat 6:55-kor indul és már 6:50-kor kigördült volna a pályaudvarról, amelyikkel ő akart volna, mondjuk, elutazni. Nem tudom, hogy ennyi fegyelmet kívánni egy műsorvezetőtől olyan nagy dolog-e? Szerintem ez kötelessége lenne."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|