|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Bács-Kiskun megyei reformkörök felhívása
"Új programra, új működési rendre, minden szinten új és hiteles
vezetésre, új tagsági viszonyra van szükség ahhoz, hogy ez az új
szocialista párt új politikai erőként és számottevő tényezőként
jelenhessen meg a magyar nép előtt."
DLF, Csak egy szóra:
NDK - menekültek
"Kelet-Berlin csak csütörtök este, akkor azonban
annál hangosabban, cáfolta azokat a híreszteléseket, hogy az NDK
Magyarországot szeptember 1-jétől nyugati országként kezeli,
legalábbis ami polgárainak utazásait illeti. Ezek a híresztelések az
NDK-ból terjedtek el, mert azok számára, akik Kelet-Berlin
politikáját ismerik, hihetőnek tüntek, minden bizonnyal jelentős
mértékben járultak hozzá a menekültáradat felduzzadásához."
|
|
|
|
|
|
|
Politikai egyeztető tárgyalások - Pozsgay Imre
|
1989. június 21., szerda - A politikai egyeztető tárgyalások második plenáris ülésén először a demokratikus politikai átmenet megvalósítását szolgáló elvek és szabályok meghatározásával kapcsolatos felszólalások, nyilatkozatok hangzottak el. Az MSZMP tárgyalóküldöttsége képviseletében Pozsgay Imre államminiszter, a Politikai Bizottság tagja szólalt fel, hangsúlyozva, hogy az MSZMP tartja magát ahhoz a megegyezéshez, amely szerint bizonyos kérdésekről mindaddig nem alkotnak törvényt, amíg előzetes politikai megállapodás nem történik. Bejelentette: az MSZMP nem javasolja a kormánynak, hogy a június 27-én kezdődő országgyűlési ülésszakon előterjessze az ilyen jellegű törvénytervezeteket. A demokratikus Magyarország megteremtésében vállalt szerepekkel összefüggésben, az MSZMP álláspontjáról tájékoztatást adva kijelentette: olyan politikai berendezkedésre törekszik a párt, amelyben a politikai akarat az állampolgártól ered, s ezt az akaratot egy civil társadalom hiteles és alulról jövő kezdeményezésére épülő intézmények valósítják meg. Az MSZMP ezen állampolgári akarat kifejezésére egyik alkalmas formaként elfogadja a szabad választásokon alapuló választási rendszert, amely pártok küzdelmében fejezi ki e szándékot. Ennek összes konzekvenciáját is levonja saját eddigi politikai gyakorlatára nézve. Az MSZMP vállalja a politikai küzdelmet az állampolgárok jóindulatának elnyeréséért. Saját világnézetét, politikai elképzeléseit nem akarja általános társadalmi programmá tenni, saját szociális programját, elképzeléseit a többi párthoz és mozgalomhoz hasonlóan kívánja hirdetni. Az MSZMP az állami berendezkedés szempontjából az alkotmányos garanciákkal rendelkező jogállami formát tartja Magyarország számára legalkalmasabbnak. (MTI)
1989. június 21., szerda 18:08
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (08.15-08.30) - Prágai bikaborjak
"...a CSKP vezető szerve egy nappal korábban külön is foglalkozott a kialakult helyzettel, s hogy igen kemény figyelmeztetést küldött a követség előtt tüntetőknek: ha nem áll le azonnal a további hangulatkeltés, ha az események bárhol is élesebb fordulatot vesznek, akkor a két magyar fiatal igen súlyos büntetésre számíthat."
SZER-hallgató telefonja:
(ZENEÉRTŐ) "Jó reggelt! Szombat van, augusztus 26-a. Nagyon kérem, hogy Basilides Barna is tartsa magát ahhoz, amit előtte két perccel a Műsorismertetésben bemondtak, hogy ugyanis a napi Kalendárium 6 óra 55-kor, 7 óra 55-kor van és nem 53-kor vagy 52-kor. Gondolom, ő sem szeretné, hogy ha egy vonat 6:55-kor indul és már 6:50-kor kigördült volna a pályaudvarról, amelyikkel ő akart volna, mondjuk, elutazni. Nem tudom, hogy ennyi fegyelmet kívánni egy műsorvezetőtől olyan nagy dolog-e? Szerintem ez kötelessége lenne."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|