|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Bács-Kiskun megyei reformkörök felhívása
"Új programra, új működési rendre, minden szinten új és hiteles
vezetésre, új tagsági viszonyra van szükség ahhoz, hogy ez az új
szocialista párt új politikai erőként és számottevő tényezőként
jelenhessen meg a magyar nép előtt."
DLF, Csak egy szóra:
NDK - menekültek
"Kelet-Berlin csak csütörtök este, akkor azonban
annál hangosabban, cáfolta azokat a híreszteléseket, hogy az NDK
Magyarországot szeptember 1-jétől nyugati országként kezeli,
legalábbis ami polgárainak utazásait illeti. Ezek a híresztelések az
NDK-ból terjedtek el, mert azok számára, akik Kelet-Berlin
politikáját ismerik, hihetőnek tüntek, minden bizonnyal jelentős
mértékben járultak hozzá a menekültáradat felduzzadásához."
|
|
|
|
|
|
|
A Baloldali Ifjúsági Társulás - Budapesti KISZ első közgyűlése (1. rész)
|
és finanszírozási rendjére, az apparátus működésére, intézményeinek és létesítményeinek hasznosítására vonatkozó javaslatot, továbbá megválasztotta vezető tisztségviselőit. A Baloldali Ifjúsági Társulás - Budapesti KISZ elnöke, Kiss Péter - korábban a KISZ budapesti bizottságának első titkára - lett, alelnökké pedig Molnár Gyulát, a KISZ XIII. kerületi, és Bakonyi Tibort, a KISZ XII. kerületi bizottságának titkárát választották meg. A tanácskozás végén az MTI munkatársa nyilatkozatot kért Kiss Pétertől, a BIT újonnan megválasztott vezetőjétől. Kiss Péter a közgyűlés szerepéről szólva kifejtette: olyan új ifjúsági szövetség mondta ki megalakulását, amely szakít a korábbi monolitikus, felülről vezérelt és a tagság helyett döntő, szövetségnek, mozgalomnak nevezett ifjúsági szervezettel. A korábbi KISZ-t ért támadások, kritikák jogosságára utalva hangsúlyozta: jóllehet, a KISZ lehetőségein túllépve igyekezett úttörő szerepet betölteni a korábban meglévő társadalmi szervezetek között a politikai és gazdasági reformfolyamat megindítása és véghezvitele érdekében, az MSZMP-nek alapvető szerepe volt abban,hogy a Kommunista Ifjúsági Szövetség napjainkban gyökeres változtatásra kényszerült. Aláhúzta: a közvetlen pártirányítás felfogásával és gyakorlatával akkor is szakítani kell, ha az MSZMP vezető testületeinek deklarációi ellenére a helyi párttestületek és szervek azokkal még nem tudnak azonosulni. A BIT elnöke megválasztásával kapcsolatban azt a meggyőződését fejezte ki, hogy a szavazatok annak a politikai tevékenységének köszönhetőek, amelyek eredményeként a fővárosban hiteles, valóságos, alulról építkező, demokratikusan működő baloldali összefogás jöhet létre. Utalva arra, hogy a KISZ kongresszusán nem vállalta az elnöki posztra való jelölését, rámutatott: egy valóságosan működő politikai szervezetet fontosabbnak tart, mint egy átmeneti időszakra szóló szövetséget. (folyt.köv.)
1989. május 27., szombat 16:16
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (08.15-08.30) - Prágai bikaborjak
"...a CSKP vezető szerve egy nappal korábban külön is foglalkozott a kialakult helyzettel, s hogy igen kemény figyelmeztetést küldött a követség előtt tüntetőknek: ha nem áll le azonnal a további hangulatkeltés, ha az események bárhol is élesebb fordulatot vesznek, akkor a két magyar fiatal igen súlyos büntetésre számíthat."
SZER-hallgató telefonja:
(ZENEÉRTŐ) "Jó reggelt! Szombat van, augusztus 26-a. Nagyon kérem, hogy Basilides Barna is tartsa magát ahhoz, amit előtte két perccel a Műsorismertetésben bemondtak, hogy ugyanis a napi Kalendárium 6 óra 55-kor, 7 óra 55-kor van és nem 53-kor vagy 52-kor. Gondolom, ő sem szeretné, hogy ha egy vonat 6:55-kor indul és már 6:50-kor kigördült volna a pályaudvarról, amelyikkel ő akart volna, mondjuk, elutazni. Nem tudom, hogy ennyi fegyelmet kívánni egy műsorvezetőtől olyan nagy dolog-e? Szerintem ez kötelessége lenne."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|