|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Bács-Kiskun megyei reformkörök felhívása
"Új programra, új működési rendre, minden szinten új és hiteles
vezetésre, új tagsági viszonyra van szükség ahhoz, hogy ez az új
szocialista párt új politikai erőként és számottevő tényezőként
jelenhessen meg a magyar nép előtt."
DLF, Csak egy szóra:
NDK - menekültek
"Kelet-Berlin csak csütörtök este, akkor azonban
annál hangosabban, cáfolta azokat a híreszteléseket, hogy az NDK
Magyarországot szeptember 1-jétől nyugati országként kezeli,
legalábbis ami polgárainak utazásait illeti. Ezek a híresztelések az
NDK-ból terjedtek el, mert azok számára, akik Kelet-Berlin
politikáját ismerik, hihetőnek tüntek, minden bizonnyal jelentős
mértékben járultak hozzá a menekültáradat felduzzadásához."
|
|
|
|
|
|
|
A Radikális Párt kongresszusa - előzetes sajtótájékoztató (2. rész)
|
Ugyanígy, a demokrácia sem fejlődhet kizárólag az egyes országhatárokon belül. Minden államban - így Magyarországon is - meg kell teremteni ugyan a demokrácia intézményes feltételeit, de nyitva kell hagyni az utat a ,,transznacionális,, demokratikus intézmények létrehozása előtt is. A Radikális Párt távlati céljai között ezért szerepel az Európai Egyesült Államok megteremtése, amelynek semmi köze sincs a jelenlegi Közös Piachoz, hiszen a ,,tizenkettek,, szervezete csak Nyugat-Európára korlátozza működését. A szenátor szerint rendkívül fontos, hogy a nemzetközi integrációs folyamatokban, az államok közötti együttműködésében is érvényesüljön a demokrácia elve, mert csak ez oldhatja meg a gazdaságilag gyengébb felek védelmét. A kongresszus tiszteletére a Radikális Párt megjelenteti magyar nyelven Indro Montanellinek, a neves olasz újságírónak, az Il Giornale D,Italia főszerkesztőjének ,,Budapest 56,, című könyvét. A kötetet magán a fórumon mutatják majd be; az a szerző tizennyolc cikkét tartalmazza, amelyet Montanelli az 1956-os eseményekről írt a Corriere della Sera akkori budapesti tudósítójaként. (MTI)
1989. április 20., csütörtök 00:00
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (08.15-08.30) - Prágai bikaborjak
"...a CSKP vezető szerve egy nappal korábban külön is foglalkozott a kialakult helyzettel, s hogy igen kemény figyelmeztetést küldött a követség előtt tüntetőknek: ha nem áll le azonnal a további hangulatkeltés, ha az események bárhol is élesebb fordulatot vesznek, akkor a két magyar fiatal igen súlyos büntetésre számíthat."
SZER-hallgató telefonja:
(ZENEÉRTŐ) "Jó reggelt! Szombat van, augusztus 26-a. Nagyon kérem, hogy Basilides Barna is tartsa magát ahhoz, amit előtte két perccel a Műsorismertetésben bemondtak, hogy ugyanis a napi Kalendárium 6 óra 55-kor, 7 óra 55-kor van és nem 53-kor vagy 52-kor. Gondolom, ő sem szeretné, hogy ha egy vonat 6:55-kor indul és már 6:50-kor kigördült volna a pályaudvarról, amelyikkel ő akart volna, mondjuk, elutazni. Nem tudom, hogy ennyi fegyelmet kívánni egy műsorvezetőtől olyan nagy dolog-e? Szerintem ez kötelessége lenne."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|