|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Bács-Kiskun megyei reformkörök felhívása
"Új programra, új működési rendre, minden szinten új és hiteles
vezetésre, új tagsági viszonyra van szükség ahhoz, hogy ez az új
szocialista párt új politikai erőként és számottevő tényezőként
jelenhessen meg a magyar nép előtt."
DLF, Csak egy szóra:
NDK - menekültek
"Kelet-Berlin csak csütörtök este, akkor azonban
annál hangosabban, cáfolta azokat a híreszteléseket, hogy az NDK
Magyarországot szeptember 1-jétől nyugati országként kezeli,
legalábbis ami polgárainak utazásait illeti. Ezek a híresztelések az
NDK-ból terjedtek el, mert azok számára, akik Kelet-Berlin
politikáját ismerik, hihetőnek tüntek, minden bizonnyal jelentős
mértékben járultak hozzá a menekültáradat felduzzadásához."
|
|
|
|
|
|
|
Csehszlovák sajtó - FIDESZ (1. rész)
|
Láng Judit, az MTI tudósítója jelenti:
Prága, 1989. február 27. (MTI-tud) - Kommentárban foglalkozott szombati számában a pozsonyi Pravda a FIDESZ és három másik szervezet tiltakozásával, illetve a Népszabadság ezzel kapcsolatos jegyzetével. A lap ,,A FIDESZ arrogáns nyilatkozata - határokat túllépő gyűlölet,, című, budapesti tudósítója által írt kommentárjában beszámolt arról, hogy a Népszabadság élesen elítélte a FIDESZ és három másik szervezet tiltakozását a Grósz Károly és Milos Jakes tárgyalásairól kiadott közlemény ellen. Ez a ,,tiltakozás,, - írta a pozsonyi Pravda - számos otrombaságot tartalmaz Csehszlovákiáról és azzal ,,vádolja,, az MSZMP-t, hogy jóváhagyja ,,a sztálinista diktatúrát,, és ,,a politikai fejlődést 1968 óta,, Csehszlovákiában. ,,A Népszabadság ezt a megnyilatkozást a Magyarország elszigetelésére tett erőfeszítésnek és katasztrófapolitikának minősíti és a FIDESZ-t ,,saját szóvivőjének,, szavaival jellemzi, amelyek a Nemzetőr című, Münchenben megjelenő szélső jobboldali emigráns szennylapban láttak napvilágot: szűk, szélsőséges, radikális társaság,, - tette hozzá az újság.
A pozsonyi Pravda a FIDESZ-t egy nagyjából 500 tagú társaságnak irja le, amelynek ,,szélsőséges, arrogáns és agresszív nézetei,, éppen agresszivitása miatt gyakran nyilvánosságot kapnak. Amenyiben tevékenysége csupán Magyarország belügyeit érinti - áll az ujságban -, nincs mit hozzátenni, ha azonban nyilatkozataiban rágalmazza Csehszlovákiát, beavatkozik annak nemzetiségi politikájába, a gazdasági együttműködésbe Magyarországgal, mindenekelőtt a Bős-nagymarosi vízmű építésével összefüggésben, meg kell mondani, hogy politikai rövidlátása és gyűlölete túllépi a határokat,,. A lap szerint a tiltakozásból kitűnik, hogy Csehszlovákiában is voltak ,,valamiféle agitátorok,, , akiket ,,különös módon külügyi munkabizottsága tényfeltéró csoportjának nevez,, a fidesz. ,,A szomszédos szövetséges országból az együttműködést és megértést mindig elvárjuk és üdvözöljük, beleértve a turistákat, állampolgáraik ismerőseit és rokonait, de a szélsőséges agitátorokat határozottan nem,, - hangoztatja a pozsonyi Pravda. (folyt.)
1989. február 27., hétfő 18:59
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (08.15-08.30) - Prágai bikaborjak
"...a CSKP vezető szerve egy nappal korábban külön is foglalkozott a kialakult helyzettel, s hogy igen kemény figyelmeztetést küldött a követség előtt tüntetőknek: ha nem áll le azonnal a további hangulatkeltés, ha az események bárhol is élesebb fordulatot vesznek, akkor a két magyar fiatal igen súlyos büntetésre számíthat."
SZER-hallgató telefonja:
(ZENEÉRTŐ) "Jó reggelt! Szombat van, augusztus 26-a. Nagyon kérem, hogy Basilides Barna is tartsa magát ahhoz, amit előtte két perccel a Műsorismertetésben bemondtak, hogy ugyanis a napi Kalendárium 6 óra 55-kor, 7 óra 55-kor van és nem 53-kor vagy 52-kor. Gondolom, ő sem szeretné, hogy ha egy vonat 6:55-kor indul és már 6:50-kor kigördült volna a pályaudvarról, amelyikkel ő akart volna, mondjuk, elutazni. Nem tudom, hogy ennyi fegyelmet kívánni egy műsorvezetőtől olyan nagy dolog-e? Szerintem ez kötelessége lenne."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|