|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Bács-Kiskun megyei reformkörök felhívása
"Új programra, új működési rendre, minden szinten új és hiteles
vezetésre, új tagsági viszonyra van szükség ahhoz, hogy ez az új
szocialista párt új politikai erőként és számottevő tényezőként
jelenhessen meg a magyar nép előtt."
DLF, Csak egy szóra:
NDK - menekültek
"Kelet-Berlin csak csütörtök este, akkor azonban
annál hangosabban, cáfolta azokat a híreszteléseket, hogy az NDK
Magyarországot szeptember 1-jétől nyugati országként kezeli,
legalábbis ami polgárainak utazásait illeti. Ezek a híresztelések az
NDK-ból terjedtek el, mert azok számára, akik Kelet-Berlin
politikáját ismerik, hihetőnek tüntek, minden bizonnyal jelentős
mértékben járultak hozzá a menekültáradat felduzzadásához."
|
|
|
|
|
|
|
- Nemzetközi sajtótájékoztató - 2. folyt.
|
Ami a koalíció kérdését illeti, nem lát olyan témát, amelyben a Kisgazda- és Kereszténydemokrata Párttal nem tudna megegyezni. Úgy gondolja, hogy velük és néhány független jelölttel mintegy 60 százalékos, kényelmes parlamenti többséget szerezhet. Véleménye szerint egy hónapon belül megalakul az új kormány. Ez a kormány - amelynek elnöke kétséget kizáróan Antall József lesz - nyugati orientációjú politikát kíván folytatni. Első számú és természetes szövetségese Nyugat-Európa, de ez nem mehet az atlanti barátság rovására. Távlati cél a Közös Piachoz való csatlakozás.
Ami a KGST-hez fűződő kapcsolatokat illeti, ezeket Antall József szerint új alapokra kell helyezni. A Szovjetunióval korrekt viszonyt kíván kiépíteni. Bajunk eddig sem a Szovjetunió népeivel volt - hangsúlyozta -, hanem a diktatorikus bolsevik rendszerrel.
Kérdésekre válaszolva az MDF elnöke ismét visszautasította azt a vádat, hogy pártjában a nacionalista, antiszemita irányzatok jelentkeznének. Az ő szájából ez kétséget kizáróan hitelesen hangzott - állapította meg minden újságíró, akivel a sajtókonferencia után beszéltem.
Rövid szünet, és a Független Kisgazdapárt vezetői foglalták el helyüket az emelvényen. A bevezetőt itt Torgyán József alelnök mondta. Szerinte a választás kimenetele elsöprő győzelem volt az ellenzéki pártok számára, de a kisgazdák nem lehetnek megelégedve saját eredményükkel.
Nem hagyott kétséget afelől, hogy koalícióra kívánnak lépni a Magyar Demokrata Fórummal és a kereszténydemokratákkal. Közölte, hogy a földtörvény ügyében mindhárman megegyeztek. (folyt.)
1990. április 9., hétfő
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (08.15-08.30) - Prágai bikaborjak
"...a CSKP vezető szerve egy nappal korábban külön is foglalkozott a kialakult helyzettel, s hogy igen kemény figyelmeztetést küldött a követség előtt tüntetőknek: ha nem áll le azonnal a további hangulatkeltés, ha az események bárhol is élesebb fordulatot vesznek, akkor a két magyar fiatal igen súlyos büntetésre számíthat."
SZER-hallgató telefonja:
(ZENEÉRTŐ) "Jó reggelt! Szombat van, augusztus 26-a. Nagyon kérem, hogy Basilides Barna is tartsa magát ahhoz, amit előtte két perccel a Műsorismertetésben bemondtak, hogy ugyanis a napi Kalendárium 6 óra 55-kor, 7 óra 55-kor van és nem 53-kor vagy 52-kor. Gondolom, ő sem szeretné, hogy ha egy vonat 6:55-kor indul és már 6:50-kor kigördült volna a pályaudvarról, amelyikkel ő akart volna, mondjuk, elutazni. Nem tudom, hogy ennyi fegyelmet kívánni egy műsorvezetőtől olyan nagy dolog-e? Szerintem ez kötelessége lenne."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|