|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Bács-Kiskun megyei reformkörök felhívása
"Új programra, új működési rendre, minden szinten új és hiteles
vezetésre, új tagsági viszonyra van szükség ahhoz, hogy ez az új
szocialista párt új politikai erőként és számottevő tényezőként
jelenhessen meg a magyar nép előtt."
DLF, Csak egy szóra:
NDK - menekültek
"Kelet-Berlin csak csütörtök este, akkor azonban
annál hangosabban, cáfolta azokat a híreszteléseket, hogy az NDK
Magyarországot szeptember 1-jétől nyugati országként kezeli,
legalábbis ami polgárainak utazásait illeti. Ezek a híresztelések az
NDK-ból terjedtek el, mert azok számára, akik Kelet-Berlin
politikáját ismerik, hihetőnek tüntek, minden bizonnyal jelentős
mértékben járultak hozzá a menekültáradat felduzzadásához."
|
|
|
|
|
|
|
Az amerikai elnök programjából
|
München, 1989. július 12. (SZER, Világhíradó) - Munkatársaink Budapesten igyekeztek lépést tartani az elnökkel, és bár hárman voltak, ez csak nehezen sikerült nekik. Szűcs Géza délelőtt próbálta nyomon követni George Busht: - Reggel 9 órától végig követtem az elnök délelőtti programjának nagy részét, ami azt jelenti, hogy 9 órakor fogadta őt Nyers Rezső, Grósz Károly és Horn Gyula. Egy körülbelül ötvenperces megbeszélés után a Parlament egy másik termében fogadta Bush elnököt Németh Miklós miniszterelnök, és szűk háromnegyed órával később sor került a Szűrös Mátyás által adott fogadásra. Ezt követően az elnök a közgazdaságtudományi egyetemre ment. Oda nem kísértem el, hanem az amerikai nagykövet, Palmer zugligeti rezidenciáján sorra került újabb két találkozón voltam ott. Az egyik találkozón Pozsgay Imrét fogadta Bus elnök, a másik találkozón pedig az Ellenzéki Kerekasztal résztvevőit. Ezekről a tárgyalásokról, találkozókról eddig csak annyit tudunk, hogy átalában jó, nagyon jó légkörben folytak. Németh Miklós miniszterelnök egy darabot ajándékozott George Bushnak az osztrák-magyar határról leszerelt szögesdrótból, és kifejezésre juttatta, hogy reménye szerint Magyarországnak erre, mármint hogy szögesdrótra a határain, tehát vasfüggönyre soha többé nem lesz szüksége. Kívánjuk, hogy igaza legyen a miniszterelnöknek. Az imént Szőcs Géza említette, hogy nem ő kísérte el az amerikai elnököt a közgazdasági egyetemre, ahol a nap legfontosabb beszéde hangzott el most kora délután. Lengyel Szaniszló kollégám azonban - kissé személyes okokból is - ott volt. (folyt.)
1989. július 12., szerda
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (08.15-08.30) - Prágai bikaborjak
"...a CSKP vezető szerve egy nappal korábban külön is foglalkozott a kialakult helyzettel, s hogy igen kemény figyelmeztetést küldött a követség előtt tüntetőknek: ha nem áll le azonnal a további hangulatkeltés, ha az események bárhol is élesebb fordulatot vesznek, akkor a két magyar fiatal igen súlyos büntetésre számíthat."
SZER-hallgató telefonja:
(ZENEÉRTŐ) "Jó reggelt! Szombat van, augusztus 26-a. Nagyon kérem, hogy Basilides Barna is tartsa magát ahhoz, amit előtte két perccel a Műsorismertetésben bemondtak, hogy ugyanis a napi Kalendárium 6 óra 55-kor, 7 óra 55-kor van és nem 53-kor vagy 52-kor. Gondolom, ő sem szeretné, hogy ha egy vonat 6:55-kor indul és már 6:50-kor kigördült volna a pályaudvarról, amelyikkel ő akart volna, mondjuk, elutazni. Nem tudom, hogy ennyi fegyelmet kívánni egy műsorvezetőtől olyan nagy dolog-e? Szerintem ez kötelessége lenne."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|