|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Bács-Kiskun megyei reformkörök felhívása
"Új programra, új működési rendre, minden szinten új és hiteles
vezetésre, új tagsági viszonyra van szükség ahhoz, hogy ez az új
szocialista párt új politikai erőként és számottevő tényezőként
jelenhessen meg a magyar nép előtt."
DLF, Csak egy szóra:
NDK - menekültek
"Kelet-Berlin csak csütörtök este, akkor azonban
annál hangosabban, cáfolta azokat a híreszteléseket, hogy az NDK
Magyarországot szeptember 1-jétől nyugati országként kezeli,
legalábbis ami polgárainak utazásait illeti. Ezek a híresztelések az
NDK-ból terjedtek el, mert azok számára, akik Kelet-Berlin
politikáját ismerik, hihetőnek tüntek, minden bizonnyal jelentős
mértékben járultak hozzá a menekültáradat felduzzadásához."
|
|
|
|
|
|
|
Bush - magyar tájékoztató a délelőtti tárgyalásokról (4. rész)
|
Kérdésekre válaszolva Kovács László tájékoztatott arról is, hogy a COCOM-lista enyhítésével kapcsolatos magyarországi várakozások főként a külügyminiszteri tárgyaláson kerültek szóba. Mint mondotta, az elhangzottak alapján nem várható, hogy Magyarország általános formában és deklarált módon kap kedvezőbb megítélést. Inkább az valószínű, hogy egyes konkrét esetekben kaphatunk majd előnyösebb elbírálást, hiszen az amerikai vezetés is tudatában van annak, hogy a szigorú exportellenzőrzési rendszer a kétoldalú gazdasági és műszaki-tudományos kapcsolatokra is kedvezőtlenül hat. Egy másik kérdésre reagálva ismét megerősítette: a lengyel közvéleményben tapasztalt esetleges megalapozatlan várakozásokkal ellentétben a magyar vezetés nem várta, hogy pénzt hoz magával az amerikai elnök - akár hitel, akár segély formájában -, így számunkra nem okozhat csalódást a látogatás eredménye. ,,A látogatás mindenképpen teljesíti azt a várakozásunkat, hogy az Egyesült Államok a kétoldalú kapcsolatok feltételeinek javításával, a magántőke beruházásainak ösztönzésével, a vállalkozási infrastruktúra fejlesztésével, és nemzetközi megítélésünk kedvezőbbé tételével előmozdítja majd a magyarországi reformfolyamatok sikerét,, - hangsúlyozta. Az államtitkár közölte: Németh Miklós miniszterelnök hozta szóba a tárgyaláson a magyar múlt újraértékelésének kérdését. Miként a kormányfő kifejtette, a gazdasági és a politikai reform sikere függ attól is, hogy végre tudjuk-e hajtani a reformot egy harmadik területen, a gondolkodás területén. S ezzel összefüggésben szólt arról, hogy ehhez szembe kell néznünk saját közelmúltunkkal, beleértve 1956 újraértékelését is. E folyamatnak, egyszersmind a nemzeti megbékélésnek fontos állomásaként említette Nagy Imre és sorstársai újratemetését. Kovács László elképzelhetőnek tartotta, hogy Bush a hetek párizsi csúcstalálkozóján szól a két kelet-európai országban szerezett tapasztalatairól. Az elnök maga úgy fogalmazott, igyekszik majd meggyőzni a másik hat ország vezetőit arról, hogy a magyarországi reformfolyamat érdemes a támogatásra. Horn Gyula amerikai partnerének felvetette azt is, hogy Magyarország szívesen látná a hetek, valamint az európai közösség és néhány délkelet-ázsiai ország szakértőit az ősz folyamán egy olyan konzultációra, amelyen megvitatnák: a legfejlettebb, illetve leggyorsabban fejlődő országok miképpen kapcsolódhatnának be a magyar ipar szerkezetváltásába. (MTI)
1989. július 12., szerda 14:53
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (08.15-08.30) - Prágai bikaborjak
"...a CSKP vezető szerve egy nappal korábban külön is foglalkozott a kialakult helyzettel, s hogy igen kemény figyelmeztetést küldött a követség előtt tüntetőknek: ha nem áll le azonnal a további hangulatkeltés, ha az események bárhol is élesebb fordulatot vesznek, akkor a két magyar fiatal igen súlyos büntetésre számíthat."
SZER-hallgató telefonja:
(ZENEÉRTŐ) "Jó reggelt! Szombat van, augusztus 26-a. Nagyon kérem, hogy Basilides Barna is tartsa magát ahhoz, amit előtte két perccel a Műsorismertetésben bemondtak, hogy ugyanis a napi Kalendárium 6 óra 55-kor, 7 óra 55-kor van és nem 53-kor vagy 52-kor. Gondolom, ő sem szeretné, hogy ha egy vonat 6:55-kor indul és már 6:50-kor kigördült volna a pályaudvarról, amelyikkel ő akart volna, mondjuk, elutazni. Nem tudom, hogy ennyi fegyelmet kívánni egy műsorvezetőtől olyan nagy dolog-e? Szerintem ez kötelessége lenne."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|