|
|
|
|
Nagymaros - gimnazisták tiltakozó kirándulása
|
München, 1989. március 21. (SZER, Magyar híradó) - Hogy a környezet tisztasága a fiatalok, az iskolások, a gyerekek szívügye, az a fejlettebb környezetvédelmi tudattal rendelkező nyugati országokban közismert, ahol nem egy felnőttet a gyerekei térítettek meg, ne dobja már a mérgező anyagot tartalmazó használt elemet a szemétbe, csak fehér és ne színes WC-papírt vegyen, mert a színezőanyagok tovább piszkítják a szennyvizeket és így tovább, hosszan sorolhatnánk. Mintha a mai bölcs gyerekek jobban tudnának vigyázni a tisztaságra és a jövőre, mint a felnőttek. Ennek a jeleit láthatjuk már Magyarországon is, ahol a környezetvédelem érthető okokból még mindig elsősorban a Duna védelemét jelenti, és így lesz ez feltehetően mindaddig, amíg a Duna fel nem szabadul. Ehhez kínáltak fel nagyszerű segítséget a gyerekek, illetve fiatalok a budapesti Apáczai Csere János Gimnáziumból, országos felhívásban közzétéve azt a szándékukat, hogy részt vennének a visegrád-nagymarosi táj helyreállításában - ha az építkezést leállítják. De az építkezés egyelőre folytatódik. Németh Miklós miniszterelnök még - legalábbis műsorzárásunkig - nem méltatta válaszra azt a levelet, amelyben a Duna Kör és több független szervezet tiltakozását fejezte ki amiatt, hogy Nagymaroson folytatódnak a robbantások, pedig a miniszterelnök egy ország nyilvánossága előtt azt az ígéretet tette, hogy semmi visszafordíthatatlan nem történik Nagymaroson, amíg a kérdés nem kerül a parlament elé. Kérdés, hogy a kirobbantott sziklák visszagörgethetők-e a helyükre, vagy ez a sziszifuszi munka fiatal gimnazistákra vár? Hétfőhöz egy hétre tiltakozó kirándulást tartanak és helyszíni szemlét a környezetvédők és barátaik. "A Bajcsy-Zsilinszky Baráti Társaság környezetvédő csoportja a Duna mozgalmak és független szervezetek részvételével 1989. április 3-án tiltakozó kirándulást szervez a nagymarosi vízlépcső építéséhez. Találkozás: Zebegényben 9:30-kor, vagy Nagymaroson 11:30-kor. Zebegénytől nyolc kilométeres sétával érhető el Nagymaros. Az utazáshoz szükséges különvonatokat csak a jegyek március 31-ig elővételben történő megváltása esetén tudjuk biztosítani. A különvonatokra szóló félárú jegyek csak a MÁV közönségszolgálati irodájában válthatók: Budapest, VI., Népköztársaság útja 35." +++
1989. március 21., kedd
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"1989. augusztus 24. Az Országgyűlés képviselői között feszültség volt tapasztalható, mert közülük sokon úgy vélték, hogy a tárgyalások megkérdőjelezik a parlament döntési kompetenciáját. A probléma rendezése érdekében - Antall József javaslatára - az EKA úgy döntött, hogy meghívja a Parlament elnökeit és titkárait."
SZER-hallgató telefonja:
"Bécsből beszélek, Horváth Gyula vagyok. Azt szeretném meg tudni, hogy 18 év után, 18 éve hogy élek Ausztriában, kijövetelem után három évi börtönbüntetésre ítéltek, mert nem tértem vissza Magyarországra. Azt szeretném tudni, hogy ez a 18 év utáni büntetés elévült-e már vagy nem? Erre kérném, szeretném, hogyha válaszolnának. Köszönöm szépen. Viszonthallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|