|
|
|
|
Mazowiecki - sajtóértekezlet (1.rész)
|
Zsebesi Zsolt, az MTI tudósítója jelenti:
Varsó, 1989. augusztus 24. csütörtök (MTI-tud) - Tadeusz Mazowiecki a csütörtökön megválasztott lengyel kormányfő első nemzetközi sajtóértekezletén megerősítette: átmenetinek tekinti kormányát, amelynek feladata a teljesen demokratikus berendezkedés felé vezetni Lengyelországot. Mazowiecki szerint ez az átmeneti jelleg abból is következik, hogy az új kabinetben két fontos tárcát: a nemzetvédelmit és a belügyit a LEMP-nek kell fenntartania.
Úgy vélekedett, hogy a szolidaritás-parasztpárti-demokrata kormányban a Lengyel Egyesült Munkáspártnak akkora befolyása lehet, amilyen mértékben vállalni fogja a közös felelősséget a kabinet munkájáért. Jelezte ugyanakkor: mégha a LEMP teljesen visszautasítaná is a felelősség vállalását, Lengyelországban nem lehet nélküle a politikát elképzelni. Az új kormányfő, aki megválasztása után közvetlenül látogatást tett Wojciech Jaruzelsk/akcztársasági elnöknél, rendkívül fáradt ember benyomását keltette és maga is elnézést kért, amiért csak egy órát szentelhetett az újságíróknak. Elmondta, hogy az első jókívánságokat tartalmazó táviratot még szerdán a francia kormányfőtől kapta, a mai szavazást követően pedig az NDK minisztertanácsának elnöke gratulált táviratban először. Hozzátette: még ma telefonbeszélgetést folytat II. János Pál pápával, majd találkozik Lech Walesával a Szolidaritás elnökével. Az új kormány külpolitikájáról szólva megerősítette elkötelezettségét a szövetségi rendszer iránt, de jelezte nyílt külpolitikára készülnek, amely nem annyira céljaiban és irányaiban, mint inkább intenzivitásában fog eltérni a korábbi kormányokétól. Egy kérdésre válaszul közölte: kormánya megalakulása után kész azonnal Moszkvába és az Egyesült Államokba utazni. Az Egyesült Államokkal - hangsúlyozta - fokozni kívánja Lengyelország gazdasági együttműködését és arra számít, hogy Washington növelni fogja a Lengyelországnak szánt segítséget is. A Nemzetközi Valutaalap és Lengyelország viszonyáról elmondta: kormánya a tartozások megfizetésére fog törekedni, de reméli figyelembe veszik az ország tényleges gazdasági képességét és Varsó haladékot kap az alaptól adósságtörlesztési programjának előterjesztésére, aminek határideje szeptember elején jár le. (folyt.)
1989. augusztus 24., csütörtök 18:53
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"1989. augusztus 24. Az Országgyűlés képviselői között feszültség volt tapasztalható, mert közülük sokon úgy vélték, hogy a tárgyalások megkérdőjelezik a parlament döntési kompetenciáját. A probléma rendezése érdekében - Antall József javaslatára - az EKA úgy döntött, hogy meghívja a Parlament elnökeit és titkárait."
SZER-hallgató telefonja:
"Bécsből beszélek, Horváth Gyula vagyok. Azt szeretném meg tudni, hogy 18 év után, 18 éve hogy élek Ausztriában, kijövetelem után három évi börtönbüntetésre ítéltek, mert nem tértem vissza Magyarországra. Azt szeretném tudni, hogy ez a 18 év utáni büntetés elévült-e már vagy nem? Erre kérném, szeretném, hogyha válaszolnának. Köszönöm szépen. Viszonthallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|