|
|
|
|
MSZMP nyári egyetem - Fejti György (1. rész)
|
1989. augusztus 23., szerda - A politikai átmenetről, a háromoldalú politikai egyeztető tárgyalásokról, valamint az időközi választások eredményeiről, politikai tapasztalatairól beszélt szerdán Fejti György, a Központi Bizottság titkára, konzultációval kísért tájékoztatókában Tatán, az MSZMP nyári egyetemén.
A politikai átmenettel kapcsolatos MSZMP-elgondolásokat körvonalazva arról szólt, hogy benyomása szerint a májusi pártértekezlet óta a legtöbb fordulatértékű, változás a politikai rendszer átalakulásában következett be. Ennek fő irányait nyolc tételben sorolta fel, legfontosabb törekvésként említve a demokratikus szocializmus modelljének megalkotását, amelynek a jogállam eszmeiségére kell épülnie, s amelyben a lehető legnagyobb következetességgel érvényesül a népfelség elve. Emlékeztetett arra, hogy az MSZMP az elmúlt negyven évben is hirdette ezt az elvet, csak intézményei, mechanizmusa nem felelt meg annak. Alapvető fordulat a korábbi évekhez képest, hogy az MSZMP ma már azt deklarálja: a népszuverenitást nem sajátíthatja ki egyetlen politikai erő sem, versenyhelyzetben kell a pártoknak saját koncepciójuk mellett-mögött szavazatokat felsorakoztatni, s csak olyan mértékben képviselni a népakaratot, amilyen mértékben egy szabad demokratikus választáson legitimizálható. Alapelv, hogy az MSZMP olyan politikai rendszert akar, amelynek középpontjában az ember, az állampolgár áll, amely tág teret biztosít a személyiség, a politikai, az állampolgári jogok érvényesülésének. Ez alapvető nemzeti érdek; ki kell hozzá építeni a megfelelő intézményeket. (folyt.köv.)
1989. augusztus 23., szerda 16:03
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"1989. augusztus 24. Az Országgyűlés képviselői között feszültség volt tapasztalható, mert közülük sokon úgy vélték, hogy a tárgyalások megkérdőjelezik a parlament döntési kompetenciáját. A probléma rendezése érdekében - Antall József javaslatára - az EKA úgy döntött, hogy meghívja a Parlament elnökeit és titkárait."
SZER-hallgató telefonja:
"Bécsből beszélek, Horváth Gyula vagyok. Azt szeretném meg tudni, hogy 18 év után, 18 éve hogy élek Ausztriában, kijövetelem után három évi börtönbüntetésre ítéltek, mert nem tértem vissza Magyarországra. Azt szeretném tudni, hogy ez a 18 év utáni büntetés elévült-e már vagy nem? Erre kérném, szeretném, hogyha válaszolnának. Köszönöm szépen. Viszonthallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|