|
|
|
|
Csehszlovák kormány - 1968 (1.rész)
|
Láng Judit, az MTI tudósítója jelenti:
Prága, 1989. augusztus 17. csütörtök (MTI-tud) - Az elmúlt hetek sajtómegnyilatkozásai után maga a csehszlovák szövetségi kormány foglalt állást csütörtökön az augusztus 21-re tervezett ellenzéki megmozdulásokkal kapcsolatban. A prágai kormány nyilatkozatában nyomatékosan hangsúlyozta, kész megakadályozni ,,a társadalomellenes szándékokat,,, biztosítani a törvényességet, a nyugalmat és a rendet.
A prágai kormány a Csehszlovákia minden állampolgárához intézett nyilatkozatában azt hangoztatta, hogy a CSKP kezdeményezésére és vezetésével megvalósuló átalakítási és demokratizálási program, amelyet a lakosság széles rétegei támogatnak, sikeresen fejlődik és további szakaszába lép. A jövő év elejétől az egész csehszlovák népgazdaság áttér a gazdálkodás és irányítás új módszereire, hogy növekedjen teljesítőképessége. Készül az alkotmánytervezet, amelyet össznépi vitára bocsájtanak: olyan törvényeken dolgoznak, amelyeknek célja a politikai rendszer tökéletesítése, az állam demokratikus jellegének elmélyítése, az állampolgári jogok nagyobb érvényesítése. A nyilatkozatban az olvasható: a társadalomnak nyugalomra és nyugodt légkörre van szüksége, hogy szervezetten, káosz és negatív hatások nélkül valósuljon meg az átmenet az új feltételekre. A kormány szerint nem véletlen, hogy éppen ebben az időszakban akarják ,,a külföldről támogatott szocialistaellenes csoportok kihasználni 1968 augusztus 21. évfordulóját, azzal a céllal, hogy feszültséget és erőszakot váltsanak ki,,. A kormány hangoztatta, hogy az ellenzéki akciók ,,az alkalmazott demagógiára való tekintet nélkül objektíve az átalakítás, a demokratizálás, az alapvető emberi értékek és a szocializmus ellen irányulnak,,. ,,A csehszlovák kormány, alkotmányos felelőssége tudatában, a kollektívák és egyének sürgető követeléseivel összhangban, úgy döntött, hogy megakadályozza a társadalomellenes szándékokat, biztosítja a törvényességet, a nyugalmat és a rendet, és felhív minden állampolgárt, hogy tetteivel és hozzáállásával támogassa erőfeszítését,, - áll a csehszlovák szövetségi kormány nyilatkozatában. (folyt.)
1989. augusztus 17., csütörtök 20:19
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"1989. augusztus 24. Az Országgyűlés képviselői között feszültség volt tapasztalható, mert közülük sokon úgy vélték, hogy a tárgyalások megkérdőjelezik a parlament döntési kompetenciáját. A probléma rendezése érdekében - Antall József javaslatára - az EKA úgy döntött, hogy meghívja a Parlament elnökeit és titkárait."
SZER-hallgató telefonja:
"Bécsből beszélek, Horváth Gyula vagyok. Azt szeretném meg tudni, hogy 18 év után, 18 éve hogy élek Ausztriában, kijövetelem után három évi börtönbüntetésre ítéltek, mert nem tértem vissza Magyarországra. Azt szeretném tudni, hogy ez a 18 év utáni büntetés elévült-e már vagy nem? Erre kérném, szeretném, hogyha válaszolnának. Köszönöm szépen. Viszonthallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|