|
|
|
|
Március 15-i ünnepségek (15. rész) - független szervezetek (6. rész)
|
A Magyar Demokrata Fórum budai szervezetei a Táncsics szobortól a Dísz térre vonultak, ahol ünnepi műsor köszöntötte a jelenlévőket. Az ünnepi szónok, Kulin Ferenc, a Magyar Demokrata Fórum elnökségének tagja többek között hangsúlyozta: március 15-e példája éppen arra tanít, hogy a reformokat érlelő hosszú folyamat eredményeit csak egy forradalom szentesítheti. Az 1848-as forradalom arról győz meg, hogy eljön az a nap, amikor el kell válnia a jónak a rossztól, az életképesnek az életképtelentől, s amikor minden igazságtalanság, mindenfajta politikai erkölcstelenség és az előrehaladás minden akadálya törvényen kívül helyeztetik. Az igazi forradalom évtizedekig érlelődik a lelkekben, s ami ebből a politikai élet felszínére tör, az az összegezés - mondotta. A Disz-téri honvéd emlékművet megkoszoruzták a budai MFD -szervezetek képviselői. Az ünnepi műsorra közben odaérkeztek a fiatal Demokraták Szövetségének és a Szabad Demokraták Szövetségének tagjai, akik a Roosevelt téren gyülekeztek és fáklyás menettel jöttek a Lánc hídon át Budára. Az SZDSZ és a FIDESZ fáklyás felvonulóinak gyülekező helyén, az Eötvös szobornál Tamás Gáspár Miklós, az SZDSZ ügyvívő testületének tagja mondott beszédet. Egyebek között hangsúlyozta: az új szervezeteknek ideje lenne felhagyniuk az ellenségeskedésekkel, hogy felkészüljenek az építésre. Kiemelte: a független szervezetek célja az alkotmányos demokrácia és a nemzeti függetlenség. Magyarország március 15-én, a 141 évvel ezelőtti nap történelmi örökségéhez máltóan, békésen ünnepelt. (MTI)
1989. március 15., szerda 20:18
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"1989. augusztus 24. Az Országgyűlés képviselői között feszültség volt tapasztalható, mert közülük sokon úgy vélték, hogy a tárgyalások megkérdőjelezik a parlament döntési kompetenciáját. A probléma rendezése érdekében - Antall József javaslatára - az EKA úgy döntött, hogy meghívja a Parlament elnökeit és titkárait."
SZER-hallgató telefonja:
"Bécsből beszélek, Horváth Gyula vagyok. Azt szeretném meg tudni, hogy 18 év után, 18 éve hogy élek Ausztriában, kijövetelem után három évi börtönbüntetésre ítéltek, mert nem tértem vissza Magyarországra. Azt szeretném tudni, hogy ez a 18 év utáni büntetés elévült-e már vagy nem? Erre kérném, szeretném, hogyha válaszolnának. Köszönöm szépen. Viszonthallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|