|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Kecskemét tanácselnökének nyílt levele Németh Miklóshoz
"Kérem miniszterelnök elvtársat, hogy a következőkben ismertetett
tények alapján vizsgáltassa meg a laktanyákkal összefüggő
állásfoglalás városunkat érintő részét. Úgy gondoljuk, hogy csak
ezen teljes körű információk birtokában születhet végül is etikus,
jogszerű és a város közvéleménye részéről is elfogadható megoldás."
BBC, Panoráma:
A Fekete Doboz tervei
"Munkatársuk, Pesti László felvételeket készített a prágai
Vencel téren. Ezekből sikerült-e valamennyit kijuttatni
Csehszlovákiából?
- Igen. Már másnap reggel, azaz kedd reggel megkaptuk. Mécs
Mónika, a barátnője kapta el a felvevőgépünket, amikor éppen őt
elvitték, és aznap este már elindultak az anyaggal, illetve a
felvevőgéppel Budapestre, amit reggel megkaptunk, és tegnap este a
Magyar Televízió hiradójában én már tudtam csinálni ebből egy rövid
anyagot."
|
|
|
|
|
|
|
Ismét sok munka vár a Parlamentre - Szabad György tájékoztatója
(1. rész)
|
1990. augusztus 24., péntek - A rövid szabadság után ismét
sok munka vár az országgyűlési képviselőkre, hiszen míg a honatyák
szabadságukat töltötték, a kormány dolgozott: számos
törvényjavaslatot készített elő és terjeszt folyamatosan a plénum
elé. Így az Országgyűlés rendkívüli ülésszaka augusztus 27-én,
hétfőn folytatódik, s különösebb átmenet, újabb szünet nélkül a
következő héten, szeptember 3-án már rendes ülésszakát nyitja meg a
Parlament - ezekkel az információkkal fogadta az újságírókat
pénteken Szabad György házelnök az immár szokásossá vált plenáris
ülés előtti tájékoztatóján.
A rendkívüli ülésszak két és félnapos ülésének napirendje már konkrét. Az Országgyűlés igazolja a Bokros Lajos (MSZP) helyébe lépő új képviselő mandátumát és önálló képviselői indítványok napirendre tűzéséről dönt. Sürgős tárgyalást kért Kávássy Sándor (FKgP), aki Kölcsey emlékét szeretné törvényben megörökíttetni. Képviselői viták nyomán azonban a Házbizottság azt javasolja a plénumnak, hogy ezt a törvényjavaslatot halasszák a szeptember 3-án kezdődő rendes ülésszakra, amikor a beterjesztő képviselő is jelen lesz indítványa tárgyalásakor. Aggályos ugyanis, hogy hazánk nagyjait - bármilyen okból - törvényben örökítse meg a plénum. Nemcsak azért, mert e törvényjavaslat elfogadásával - precedenst teremtve - az ilyen jellegű törvényjavaslatok beterjesztésének dömpingje zúdulhat a honatyákra, hanem azért is, mert ez a forma idegen a törvényhozás gyakorlatától. A tájékoztatón elhangzott információ szerint a Ház vezetése arról szeretne tárgyalni a beterjesztő képviselővel, hogy vonja vissza javaslatát.
Emellett az alkotmány módosítását indítványozza Fodor András Attila (MDF), törvényjavaslatot kíván beterjeszteni a postatörvény módosításáról Palotás János (MDF) és a társadalombiztosítási törvény módosításáról Csehák Judit (MSZP). A kiemelt nyugdíjak rendszerének megszüntetéséről országgyűlési határozat-tervezet tárgyalását szorgalmazza Mádi László (Fidesz), s ugyanilyen formában kívánja módosíttatni a sajtóprivatizációs vizsgáló bizottságról szóló országgyűlési határozatot Molnár Péter (Fidesz).
Sürgősséggel kérte - érthetően - a kormány az önkormányzati választások pénzügyi szükségleteinek biztosításáról szóló határozati javaslat tárgyalását. (folyt.köv.)
1990. augusztus 24., péntek 14:57
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|