|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Kecskemét tanácselnökének nyílt levele Németh Miklóshoz
"Kérem miniszterelnök elvtársat, hogy a következőkben ismertetett
tények alapján vizsgáltassa meg a laktanyákkal összefüggő
állásfoglalás városunkat érintő részét. Úgy gondoljuk, hogy csak
ezen teljes körű információk birtokában születhet végül is etikus,
jogszerű és a város közvéleménye részéről is elfogadható megoldás."
BBC, Panoráma:
A Fekete Doboz tervei
"Munkatársuk, Pesti László felvételeket készített a prágai
Vencel téren. Ezekből sikerült-e valamennyit kijuttatni
Csehszlovákiából?
- Igen. Már másnap reggel, azaz kedd reggel megkaptuk. Mécs
Mónika, a barátnője kapta el a felvevőgépünket, amikor éppen őt
elvitték, és aznap este már elindultak az anyaggal, illetve a
felvevőgéppel Budapestre, amit reggel megkaptunk, és tegnap este a
Magyar Televízió hiradójában én már tudtam csinálni ebből egy rövid
anyagot."
|
|
|
|
|
|
|
Továbbra is öntöznek a gazdaságok (2. rész)
|
A hazánkban az öntözhető területnek körülbelül a negyedén, mintegy 80-100 ezer hektáron nyújt szolgáltatást a szolnoki Mezővíz Vállalat, amelynek igazgatóhelyettese Nagy László elmondotta: ezen a területen teljes intenzitással folyik az öntözés annak ellenére, hogy a gazdaságok bizonytalanok, kapnak-e támogatást. Húszezer hektáron öntöznek most kukoricát azok a gazdaságok, amelyeknek 4-5 éves hitelre adtak öntözőgépeket. Vállalatuk szervízüzemének négy kocsija folyamatosan járja a gazdaságok öntözőtelepeit, tábláit, alkatrészraktárukból 24 órán belül a legtávolabbi helyekre is eljuttatják a kért gépelemeket, a külföldi alkatrészeket pedig 6-7 napon alatt ugyancsak megszerzik számukra. Legnagyobb igyekezetük ellenére is katasztrófálisnak mondható az aszály miatt a helyzet Békés megyei partnereik egy részénél, valamint a Pest, Bács-Kiskun, illetve Jász-Nagykun-Szolnok megyék egymáshoz közel eső területein. Itt különösen jellemző, hogy hiába áztatják le a talajok felső 40-50 centiméteres rétegét, a növények ennél mélyebbre jutott gyökerei nem kapnak elég nedvességet, s ezt már megsínylik. (MTI)
1990. augusztus 14., kedd 22:09
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|