|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Kecskemét tanácselnökének nyílt levele Németh Miklóshoz
"Kérem miniszterelnök elvtársat, hogy a következőkben ismertetett
tények alapján vizsgáltassa meg a laktanyákkal összefüggő
állásfoglalás városunkat érintő részét. Úgy gondoljuk, hogy csak
ezen teljes körű információk birtokában születhet végül is etikus,
jogszerű és a város közvéleménye részéről is elfogadható megoldás."
BBC, Panoráma:
A Fekete Doboz tervei
"Munkatársuk, Pesti László felvételeket készített a prágai
Vencel téren. Ezekből sikerült-e valamennyit kijuttatni
Csehszlovákiából?
- Igen. Már másnap reggel, azaz kedd reggel megkaptuk. Mécs
Mónika, a barátnője kapta el a felvevőgépünket, amikor éppen őt
elvitték, és aznap este már elindultak az anyaggal, illetve a
felvevőgéppel Budapestre, amit reggel megkaptunk, és tegnap este a
Magyar Televízió hiradójában én már tudtam csinálni ebből egy rövid
anyagot."
|
|
|
|
|
|
|
Megkezdődött az 5. Magyar Nagydíj (5. rész)
|
Sokáig úgy tűnt, hogy az idén már két GP-második helyezést szerző Alesi lesz a leggyorsabb az első időmérő edzésen is, de a hajrában az osztrák Gerhard Berger és a brit Nigel Mansell is túlszárnyalta.
Alesi egyre-másra futotta az 1:20 percen belüli köröket, s közben elsőként átlépte a 180 km/órás átlagsebességet is.
A hajrá rendkívül izgalmasan alakult, előbb a Hungaroring tavalyi edzéskirálya, az olasz Riccardo Patrese még csak megközelítette Alesi teljesítményét, majd Mansell és Berger is megelőzte a nagy jövő előtt álló francia versenyzőt. Közben az olasz Nannini és a belga Thierry Boutsen is 1:20-on belülre került, így összesen hat versenyzőnek sikerült nyolcvan másodpercnél rövidebb idő alatt megtenni a 3968 méteres távot.
A meglepetések közé sorolható, hogy sem az edzések császárának tartott Senna, sem a professzornak titulált Prost nem került a legjobb hat közé. De ez még nem jelent semmit, ez csak amolyan ,,részpozíció,,, hiszen szombaton újabb egy óra áll a pilóták rendelkezésére, hogy javítsanak jelenlegi helyzetükön. (folyt.köv.)
1990. augusztus 10., péntek 14:38
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|