|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Kecskemét tanácselnökének nyílt levele Németh Miklóshoz
"Kérem miniszterelnök elvtársat, hogy a következőkben ismertetett
tények alapján vizsgáltassa meg a laktanyákkal összefüggő
állásfoglalás városunkat érintő részét. Úgy gondoljuk, hogy csak
ezen teljes körű információk birtokában születhet végül is etikus,
jogszerű és a város közvéleménye részéről is elfogadható megoldás."
BBC, Panoráma:
A Fekete Doboz tervei
"Munkatársuk, Pesti László felvételeket készített a prágai
Vencel téren. Ezekből sikerült-e valamennyit kijuttatni
Csehszlovákiából?
- Igen. Már másnap reggel, azaz kedd reggel megkaptuk. Mécs
Mónika, a barátnője kapta el a felvevőgépünket, amikor éppen őt
elvitték, és aznap este már elindultak az anyaggal, illetve a
felvevőgéppel Budapestre, amit reggel megkaptunk, és tegnap este a
Magyar Televízió hiradójában én már tudtam csinálni ebből egy rövid
anyagot."
|
|
|
|
|
|
|
Komoly aszálykárokra lehet számítani (1. rész)
|
1990. augusztus 7., kedd - Tovább tart az aszály,
vígasztalan képet mutat a határ; a termelőszövetkezetekben jelentős
bevételkieséssel számolnak - erről tájékoztatta az MTI munkatársát
Horváth Gábor, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos
Szövetségének (MOSZ) titkára.
Arról, hogy a szövetkezetekben milyen helyzet alakult ki, elmondotta: a területi érdekképviseleti szervek erőteljesen kezdeményezik, hogy a kormányzat már most hozza meg a szükséges intézkedéseket a minden bizonnyal bekövetkező tetemes károk, a természeti csapásnak minősíthető szárazság következményeinek ellensúlyozására. A Parasztszövetséget is kéri a MOSZ, hogy lépjen fel kezdeményezően, és nyújtson hathatós támogatást a parasztságnak a szükséges takarmánybázis megteremtésében, illetve az aszály hatásának ellensúlyozásában. A kistermelők és a nagyüzemek egyaránt súlyos hátrányba kerülhetnek már az őszi hetekben, hónapokban, amennyiben időben nem látnak napvilágot a termelőket megsegítő döntések.
A MOSZ júliusban feliratban hozta a földművelésügyi miniszter tudtára, hogy állami segítségre lesz szükség a várható károk ellensúlyozására, és kormányintézkedést is sürgettek. Arról, hogy mit kezdeményez a MOSZ, a titkár kifejtette: a mezőgazdasági termelés 5 százalékos jövedelmezősége mellett az ilyen mértékű természeti csapást, mint az idei aszály, amely több éves folyamat tetőzéseként jelentkezik, és ráadásul a téli csapadékhiánnyal párosul, a termelők jelentős része nem tudja elviselni, és amennyiben nem történik központi intézkedés, egész ágazatok kerülnek igen nehéz helyzetbe. Gondot okozhat az állatok takarmányozása, hiszen bizonyos, hogy máris legkevesebb 28 ezer hektáron le kellett silózni az elértéktelenedett kukoricát. (folyt. köv.)
1990. augusztus 6., hétfő 21:01
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|