|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Kecskemét tanácselnökének nyílt levele Németh Miklóshoz
"Kérem miniszterelnök elvtársat, hogy a következőkben ismertetett
tények alapján vizsgáltassa meg a laktanyákkal összefüggő
állásfoglalás városunkat érintő részét. Úgy gondoljuk, hogy csak
ezen teljes körű információk birtokában születhet végül is etikus,
jogszerű és a város közvéleménye részéről is elfogadható megoldás."
BBC, Panoráma:
A Fekete Doboz tervei
"Munkatársuk, Pesti László felvételeket készített a prágai
Vencel téren. Ezekből sikerült-e valamennyit kijuttatni
Csehszlovákiából?
- Igen. Már másnap reggel, azaz kedd reggel megkaptuk. Mécs
Mónika, a barátnője kapta el a felvevőgépünket, amikor éppen őt
elvitték, és aznap este már elindultak az anyaggal, illetve a
felvevőgéppel Budapestre, amit reggel megkaptunk, és tegnap este a
Magyar Televízió hiradójában én már tudtam csinálni ebből egy rövid
anyagot."
|
|
|
|
|
|
|
Könyvtárosok vándorgyűlése (1. rész)
|
1990. július 11., szerda - Múlt és jelen, a könyvtárak
értékőrző és ismeretátadó szerepe címmel kezdődött meg a Magyar
Könyvtárosok Egyesületének XXII. Vándorgyűlése szerdán
Székesfehérvárott. A négynapos fórumra Ausztriából, Észtországból,
Finnországból, Lettországból, Németországból és Svédországból is
érkeztek vendégek. A 450 résztvevőt levélben köszöntötte Andrásfalvy
Bertalan művelődési és közoktatási miniszter, hangsúlyozva, hogy a
magyar kultúra értékeinek megőrzésében, kulturális életünk
fejlődésében kulcsszerepe van a könyvtárosoknak.
A könyv és a hatalom viszonyáról, valamint az információtárolás technikai korszerűsítéséről szólt a tanácskozáson Juhász Gyula akadémikus, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója. Hangsúlyozta, hogy a számítógépes információtárolás bevezetésével a korszerű mikrofilmes adat- és információrögzítés alkalmazásával gyorsabbá vált az információátadás, eredményesebbé a szellemi értékek őrzése. Napjainkban megnőtt az igény a könyvtárakban tárolt információs értékek iránt, ezért a döntéshozóknak nem szabad engedniük, hogy elapadjanak vagy csökkenjenek az intézmények fenntartására, a hálózat fejlesztésére fordítható összegek. Erre a gondolatra Hans Peter Geh, a Nemzetközi Könyvtáros Szervezet (IFLA), a Könyvtárosi Egyesületek és Intézmények Nemzetközi Szervezetének elnöke is felhívta a figyelmet. Ő a könyvtárak jelentőségét egy Goethe-idézettel hangsúlyozta: ,,A könyvtár hatalmas tőke, amely zajtalanul kiszámíthatatlan kamatokkal fizet.,, A nemzetközi szervezet munkájáról szólva a tagországok könyvtárhálózatának az együttműködésére szólította fel a vándorgyűlés résztvevőit.
A tanácskozáson a magyar könyvtárügy hat legkiválóbb szakemberének átadták a Magyar Könyvtárosok Egyesületének emlékérmeit, valamint kiosztották a Fitz József könyvdíjat a könyvtárakban tavaly legnagyobb sikert arató öt értékes könyv szerzőjének. A díjazott munkák: Csoóri Sándor A világ emlékművei című kötete, Lászlóffy Aladár és Kántor László Házsongárt című műve, Pécsi Géza Kulcs a muzsikához című alkotása, Váradi Pál-Borbély Anikó szerzőpáros Kalotaszeg felszeg című kötete, valamint Magyarország nemzeti atlasza. (folyt.köv.)
1990. július 11., szerda 19:20
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|