|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Kecskemét tanácselnökének nyílt levele Németh Miklóshoz
"Kérem miniszterelnök elvtársat, hogy a következőkben ismertetett
tények alapján vizsgáltassa meg a laktanyákkal összefüggő
állásfoglalás városunkat érintő részét. Úgy gondoljuk, hogy csak
ezen teljes körű információk birtokában születhet végül is etikus,
jogszerű és a város közvéleménye részéről is elfogadható megoldás."
BBC, Panoráma:
A Fekete Doboz tervei
"Munkatársuk, Pesti László felvételeket készített a prágai
Vencel téren. Ezekből sikerült-e valamennyit kijuttatni
Csehszlovákiából?
- Igen. Már másnap reggel, azaz kedd reggel megkaptuk. Mécs
Mónika, a barátnője kapta el a felvevőgépünket, amikor éppen őt
elvitték, és aznap este már elindultak az anyaggal, illetve a
felvevőgéppel Budapestre, amit reggel megkaptunk, és tegnap este a
Magyar Televízió hiradójában én már tudtam csinálni ebből egy rövid
anyagot."
|
|
|
|
|
|
|
Pályázati felhívás az Illyés Alapítvány felhasználására
(OS)
|
1990. július 2., hétfő - A határainkon túl élő magyarság sajátos gondjai megoldásának elősegítésére a magyar állam alapítványt létesített. Szándékai szerint támogatni kívánja a kisebbségi sorban élő magyarok önazonosságának megőrzését, az anyanyelv ápolását szolgáló kezdeményezéseket. Az alapítvány törekszik arra, hogy anyagi lehetőségei szerint hozzájáruljon a kisebbségi magyar fiatalok Magyarországon való képzéséhez, az anyanyelvű hitélet feltételeinek javításához, és elősegítse a magyar kisebbségek hazai kulturális bemutatóit.
Az alapítvány kuratóriumának elnöke Csoóri Sándor. Tagjai: Bíró Zoltán, Boros Imre, Bubik István, Farkas Bertalan, Illyés Mária, Pungor Ernő, Szokai Imre, Vígh Károly és az alapítvány titkára, Entz Géza államtitkár.
Az alapítvány kuratóriuma a rendelkezésre álló 15 millió forint felhasználására ezennel pályázatot hirdet. Ebben egyaránt résztvehetnek hazai és határainkon túli személyek és intézmények. A pályázatok megérkezésének kötött határideje nincs, a kuratórium legközelebbi döntéshozatalára 1990 augusztusában kerül sor. A pályázatokat a számlaszám, illetve a cím feltüntetésével a következő címre kérjük beküldeni: Illyés Alapítvány, Budapest, V., Kossuth tér 1-3., illetve Budapest, Pf. 2. 1357.
(OS)
1990. július 2., hétfő 14:53
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|