|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Kecskemét tanácselnökének nyílt levele Németh Miklóshoz
"Kérem miniszterelnök elvtársat, hogy a következőkben ismertetett
tények alapján vizsgáltassa meg a laktanyákkal összefüggő
állásfoglalás városunkat érintő részét. Úgy gondoljuk, hogy csak
ezen teljes körű információk birtokában születhet végül is etikus,
jogszerű és a város közvéleménye részéről is elfogadható megoldás."
BBC, Panoráma:
A Fekete Doboz tervei
"Munkatársuk, Pesti László felvételeket készített a prágai
Vencel téren. Ezekből sikerült-e valamennyit kijuttatni
Csehszlovákiából?
- Igen. Már másnap reggel, azaz kedd reggel megkaptuk. Mécs
Mónika, a barátnője kapta el a felvevőgépünket, amikor éppen őt
elvitték, és aznap este már elindultak az anyaggal, illetve a
felvevőgéppel Budapestre, amit reggel megkaptunk, és tegnap este a
Magyar Televízió hiradójában én már tudtam csinálni ebből egy rövid
anyagot."
|
|
|
|
|
|
|
Épül a Tisza és a Palicsi-tó közti csatorna
|
Márkus Gyula, az MTI tudósítója jelenti:
Belgrád, 1990. június 18. hétfő (MTI-tud) - A Vajdaságban
megkezdődött az Adorján és Velebit közötti öntözőcsatorna feltöltése
az Tisza vizével. Ez a csatorna a Tiszát, valamint a Palicsi-tavat,
illetve a Csík-patakot összekötő hálózat és egy leendő nagy
öntözőrendszer első szakasza. A Tisza vize három vízlépcsőn át jut
majd el a Palicsi- és a Ludasi-tóig. Az első lépcső a Tiszától az
adorjáni emelőig, a második - a most üzembe helyezett - Adorjántól a
velebiti tározóig halad, s azon túl Oromnál lesz elágazás Palics,
illetve a Csik-patak felé.
Az Adorjántól a Velebitig húzódó szakasz a Tisza-Palics csatornának megközelítőleg a felét teszi ki. Mintegy 2 000 hektár földterület öntözését biztosítja.
A csatornahálózat a tervek szerint 1991 végéig vagy 1992 nyaráig készül el, s összesen több mint 10 000 hektárnyi terület öntözését biztosítja. +++
1990. június 18., hétfő 08:14
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|