|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Kecskemét tanácselnökének nyílt levele Németh Miklóshoz
"Kérem miniszterelnök elvtársat, hogy a következőkben ismertetett
tények alapján vizsgáltassa meg a laktanyákkal összefüggő
állásfoglalás városunkat érintő részét. Úgy gondoljuk, hogy csak
ezen teljes körű információk birtokában születhet végül is etikus,
jogszerű és a város közvéleménye részéről is elfogadható megoldás."
BBC, Panoráma:
A Fekete Doboz tervei
"Munkatársuk, Pesti László felvételeket készített a prágai
Vencel téren. Ezekből sikerült-e valamennyit kijuttatni
Csehszlovákiából?
- Igen. Már másnap reggel, azaz kedd reggel megkaptuk. Mécs
Mónika, a barátnője kapta el a felvevőgépünket, amikor éppen őt
elvitték, és aznap este már elindultak az anyaggal, illetve a
felvevőgéppel Budapestre, amit reggel megkaptunk, és tegnap este a
Magyar Televízió hiradójában én már tudtam csinálni ebből egy rövid
anyagot."
|
|
|
|
|
|
|
Megnyílt az Ünnepi Könyvhét
|
1990. június 1., péntek - A 61. Ünnepi Könyvhét országos
megnyitójának színhelye volt pénteken a budapesti Vörösmarty tér. Az
idei könyvünnepre 24 kiadó 96 kötete került a boltokba, a
könyvsátrakba. Több újonnan alakult kiadói társulás is bemutatkozik,
számos olyan művet is kézbe vehetnek az olvasók, amelyekhez korábban
- ideológiai megfontolásból - nem juthattak hozzá.
A megnyitón Göncz Árpád ideiglenes köztársasági elnök szólt az egybegyűltekhez, hangoztatva: nem államfőként, s nem is a Magyar Írók Szövetségének elnökeként, hanem olvasóként köszönti a magyar könyv ünnepét. Hangos együttgondolkodásnak nevezett beszédében személyes emlékeit vette sorra, irodalmi kötődéseit sorolta, s hangsúlyozta, hogy számára mindig a könyv jelentette az ,,életpótlékot,,. A nehéz helyzetekben az irodalom tartotta benne a lelket. Ma, elsivárosodó, agyonhajszolt, szorongásokkal és gondokkal teli életünkben az olvasás nélkülözhetetlen, még ha a napi megélhetési gondok, a túlmunkák miatti hajsza miatt esetenként annyira elfáradunk, hogy szinte nincs erőnk és kedvünk a könyvet kézbevenni - mondta.
Az idei könyvhét eseményeire rátérve, optimizmusának adott hangot, hogy két kötet kivételével valamennyi könyv időben elkészült. Göncz Árpád, mint olvasó - tekintve, hogy nem tagja a végrehajtó hatalomnak - a kormányzat feladatának nevezte, hogy törölje el a kultúra központi közvetlen irányítását. Az ízlésterrort elutasítva leszögezte: mindenkinek joga van megválasztani, mit kíván olvasni, s hozzátette, hogy az igazán jó könyv mindenkinek szól. A kormányzattól az állami könyvkiadás támogatását kérte, mert a kiadványok csökkenésének okát az ország jelenlegi gazdasági helyzetében látja. Sok múlik a szervezésen is, hogy végre összefogjanak a kiadók, a könyvterjesztők és a nyomdák. Az állam a mecenaturáról, a magyar irodalom támogatásáról nem mondhat le, éppúgy köteles gondoskodni a szellemi értékek életrehozataláról, mint a nép élelmezéséről - mondta végezetül.
Az Ünnepi Könyvhéten az Állami Könyvterjesztő Vállalat 52 könyvsátrat állított fel. Az ÁKV sátrai a Vörösmarty tér mellett, ezúttal a Vigadó utcában és a Duna korzón is helyet kaptak. A könyvünnepen a terjesztő vállalatok ezúttal is számos író-olvasó találkozót, dedikálást szerveznek a könyvüzletekben, illetve a sátraknál. (MTI)
1990. június 1., péntek 15:43
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|