|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Kecskemét tanácselnökének nyílt levele Németh Miklóshoz
"Kérem miniszterelnök elvtársat, hogy a következőkben ismertetett
tények alapján vizsgáltassa meg a laktanyákkal összefüggő
állásfoglalás városunkat érintő részét. Úgy gondoljuk, hogy csak
ezen teljes körű információk birtokában születhet végül is etikus,
jogszerű és a város közvéleménye részéről is elfogadható megoldás."
BBC, Panoráma:
A Fekete Doboz tervei
"Munkatársuk, Pesti László felvételeket készített a prágai
Vencel téren. Ezekből sikerült-e valamennyit kijuttatni
Csehszlovákiából?
- Igen. Már másnap reggel, azaz kedd reggel megkaptuk. Mécs
Mónika, a barátnője kapta el a felvevőgépünket, amikor éppen őt
elvitték, és aznap este már elindultak az anyaggal, illetve a
felvevőgéppel Budapestre, amit reggel megkaptunk, és tegnap este a
Magyar Televízió hiradójában én már tudtam csinálni ebből egy rövid
anyagot."
|
|
|
|
|
|
|
Csoóri Sándor a választásról
|
----------------------------
London, 1990. március 26. (BBC, Késő esti panoráma) - Budapesten tartózkodik Siklós István munkatársunk. Ő készítette a következő interjút:
- A Magyar Demokrata Fórum jelentős győzelmet aratott a magyarországi választáson. Csoóri Sándort kérdezem, aki alapító tagja a Demokrata Fórumnak, hogy mi a reakciója, az első azonnali reakciója erre a győzelemre?
- Én a hagyományos és babonás magyarok közé tartozom, akik csak egy szituáciában, csak abban a helyzetben tudnak örülni, amikor már van is alapjuk. Szóval semmiféle szivárványos elképzelést nem szeretek. Ha már túl vagyok rajta, akkor tudok örülni. Most izgalom van bennem. 30 esztendő küzdelme van e mögött, és én azt gondolom, hogy egy népet ekkora veremből, egy országos veremből kihozni egy ilyen népszavazással - akármilyen eredményt jelent is - óriási dolog. Elmondhatom, hogy megérte. Megérte ez a 30 esztendő, megérték az álmatlan éjszakák, sokszor a meg nem írt könyvek is, mert mi a testünkkel politiziáltunk, nem mindig az írásunkkal, mert az írásainkat cenezúrázták. A szánkat nem tudták és talán ennek ez is az eredményye.
- A Demokrata Fórum választási győzelmét beárnyékolja bizonyos értelemben az, ami ma Romániában történik. Miként látja a romániai helyzetet, a romániai magyarság helyzetét?
- Egyre félelmetesebb, főként Erdélyben. De a tüntetések folytatódnak és egyre több személyt fenyegetnek meg, magyarok leveszik a lakásukról a névtábláikat, mert az árulkodó. Szinte emberek után is vadásznak már a városban. Aztán hallgatóznak a járókelők között, hogy magyarul beszélnek-e, és akkor kikezdenek velük. (folyt.)
1990. március 26., hétfő
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|